Mácsai Pál: "Nem szabad csak a kasszára figyelni"

Az Örkény Színház direktora a Dívány.hu-nak többek közt a kőszínháziak és a függetlenek lehetséges együttműködéséről beszélt. Lapszemle.

 

A Dívány.hu cikkéből:

 

A felvetésre, miszerint el tudná-e képzelni, hogy a társulatához függetleneket hívjon közös játékra, mint ahogy Eszenyi Enikő csinálta, amikor meghívta játszani Bodó Viktorékat, Mácsai Pál így felelt: "Bodó egy professzionális, kőszínházi előadást rendezett a Vígben, és nagyon jó előadást. Volt ilyen kísérlet nálunk is: Tankred Dorst Merlinjét rendezte Polgár Csaba, ami viszont nem volt siker, nem nézték, holott értékes előadás volt, és Németországban komoly elismerést kapott. Ez a két véglet. Ha egy világirodalmi jelentőségű közéleti komédiát, amilyen a Revizor, egy kőszínházban nagyon élénk szellemmel és tehetséggel, de nézőként rutinból befogadhatóan megrendez valaki, mint most Bodó, akkor van az ilyen együttműködésnek jövője. De hogy a kísérletező formanyelvű színházak a kőszínházakkal együtt titokzatos, ismeretlen anyagokat játszanak nagy színpadon, annak nincs realitása, mert nem fogják elegen nézni. Az a polgári közönség, amelyik a nagyobb kőszínházakat megtölti, a kevésbé jól csúszó előadásokat el fogja utasítani. A nézői ízléshatár tágítását egyébként a kőszínház a maga saját eszközeivel is folyamatosan köteles elvégezni. Nekünk is minden évadban van olyan előadásunk, amiről előre tudjuk, hogy nem lesz könnyű eladni a jegyeit. De nem szabad csak a kasszára figyelni."

 

Macsai Pal

Fotó: Szécsi István, divany.hu

 

"Hogy a függetleneket támogatni kell, az olyan, mint az egyszeregy. Hogy létezésük és tevékenységük fontos és értékes, az komoly fórumon nem lehet vita tárgya. A művészetben nemcsak az establishmenten keresztül, hanem attól függetlenül is megjelennek minőségek. Jó példa a francia festészet: az akadémikus művészet hallatlan mennyiségű pénzt és palotát kapott a 19. század végén, míg az avantgárd, ami akkor épp az impresszionistákat jelentette, nem kapott semmit se, illetve igen: szidalmat és gúnyt. Ám ma mégis hozzájuk mérjük magunkat, és senki nem emlékszik az akkori hivatalos képzőművészetre. Akkor, ott, az volt a független művészet. Számít ma, hogy Van Gogh egy képet sem adott el életében? Nem számít. Ha megnézzük azokat az inspirációkat, amiket a magyar színházkultúra mondjuk a hatvanas évektől máig, az elmúlt ötven évben kapott, akkor azt lehet látni, hogy a fontos dolgok egyik fele az akadémikus képzésből jött, a másik fele meg a független, szabad televényből. Azt, amit ma a színházban tudunk, ahogy ma gondolkodunk, nagyjából fele részben a függetlenek kísérletezték ki, honosították meg. Csak néhány név, vagy csoport: Halász Péter, Fodor Tamás, vagy az Egyetemi Színpad, vagy az Orfeo, vagy Paál István, vagy később Mohácsi, vagy akár a Hólyagcirkusz, vagy a Mozgó Ház, vagy a Krétakör, vagy Pintér, és sorolhatnám a fontos alkotókat, újítókat. Igen ám, csak van egy különbség a festészet meg a színház között. A színház, ha nem jön létre a jelenben, akkor nem jön létre soha. Nem lehet eltenni a padláson, mint a képet, vagy kéziratot, hogy egyszer majd csak fölfedezik. Sovány vigasz, hogy a szabad ember akkor is szabad, ha egy szál pokróccal csinál előadást egy kopott lakásban" - fogalmazott Mácsai Pál.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása