Felújítják a Nyíregyházi Szabadtéri Színpadot

A nyári színházi előadásokra készülve, 2,5 millió forintos költségből felújítják a Nyíregyházi Szabadtéri Színpadot.

Szabó Edina, a helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. sajtóreferense elmondta az MTI-nek, hogy a cég munkatársai elvégzik a színpad javítási munkálatait, kicserélik a megrongálódott elemeit.
Lefestik a nézőtéri székeket, az öltőzőket és az úgynevezett szociális blokk helyiségeit is.

 

nyiregyhazi szabadteri szinpad


Az ország egyik legszebb szabadtéri színpadának tartott létesítmény rózsakertjét ugyancsak rendbe teszik. Talajcsere lesz a virágágyásokban, pótolják a hiányzó rózsatöveket, megújítják a sövényeket. Muskátlit ültetnek és dézsában virágzó leandereket helyeznek ki a parkba. Felújítják a vörös salakos sétányokat és üzembe helyezik a rózsakert szökőkútját is.


A Nyíregyháza belvárosában, a Benczúr téren található színpadon az idén is Szabadtéri Nyár elnevezéssel szervez előadásokat a helyi Móricz Zsigmond Színház. A júniusban kezdődő programot most véglegesítik. A nyíregyházi önkormányzat a teátrum nyári rendezvénysorozatát 7 millió forinttal támogatja.


A helyhatóság hozzájárul a színház nyár végi Vidor Fesztiváljának rendezési költségeihez is 17 millió forinttal. A fesztiválon a színházi évad legsikeresebb hazai vígjáték előadásait láthatják a nézők, a nyírségi társulat nagy- és kamaraszínpadán. Emellett utcaszínházi előadásokat, koncerteket és szabadtéri filmvetítéseket is tartanak a ma már Európa-hírű fesztiválon, amelynek végleges programját szintén június elején ismertetik majd.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása