Előadás készült a "bakancslista jelenségről" - Villáminterjú Boross Martinnal

A Titánium Színházi Szemle keretében május 29-én mutatja be Felülről az ibolyát című előadását a Stereo Akt. Ennek kapcsán adott interjút Boross Martin, a produkció rendezője.

Ajánló a darab elé:

Mi az a Bucket List? Neked van?
Van még valami elintézetlen ügyed, mielőtt meghalsz?

Világszerte több millió ember vezet listát olyan vágyairól, amelyeket teljesíteni szeretne, mielőtt meghal. Imre és Tamara pár hónappal ezelőtt nekilátott a legfontosabbak megvalósításához. Néhány sikerült. Néhánnyal kudarcot vallottak. Néhányhoz szükségük van a nézőkre.

Öltöztél már vámpírnak? Énekeltél sok ember előtt? Iszapbirkóztál már? Lefutottad a maratont? Adtál már fel palackpostát? Ültettél fát? Részt vettél az álomutazásodon? Megírtad már a Bucket List-ed?

Életünk során sok ezer listát írunk és teljesítünk.
A Bucket List a listák listája, a vágyak listája.

A
- határfeszegető és biztonságot adó,
- a kalandos életet és a megállapodást jelentő,
- a meghitt kihívásokkal és akciódús romantikával teli
feladatok listája.

A Felülről az ibolyát egy kevert műfajú előadás, amelyben a résztvevők teremtéssel, elmúlással, lakossági kalandokkal, és bizonytalan küldetéstudattal szembesülnek – úgy, ahogy a vágyálmainkban szeretnénk látni. És úgy is, ahogy még álmunkban sem szeretnénk.

Az esemény szerves része egy dinamikus videó-installáció, amely sokszor a valóságtól elrugaszkodott módon idéz meg tipikus vágyképeket, s az azokba belehelyezkedő szereplőket.

A Felülről az ibolyát alkotói a mediatizált világ emberének vágyai, céljai és motivációi mélyére néznek, és ezen keresztül kérdezik a résztvevőket: elégedettek az életükkel?

Villáminterjú:

2010 óta az Artus társulat tagjaként dolgozol. Dramaturg szakos hallgatóként mi vonzott téged Goda Gábor csapatához?

Azoknak, akik nem hallottak még az Artusról, úgy szoktam leírni az ott zajló munkát, hogy kép, test, mozgás és akción alapuló színházcsinálás folyik, amelyre egy nagyon erős képzőművészeti látásmód a jellemző. Fontos, hogy a produkciók egyike sem történet vagy szöveg alapú. Furcsa ellentmondásnak tűnhet, hogy dramaturg szakos diákként engem pont ez érdekelt, de sosem mozogtam otthonosan a drámai szövegek világában.

Az első önálló projekted is egy interaktív színházi játék volt.

A Pamlényi Pál Postás Panoptikum abból a vágyból született, hogy egy olyan előadást hozzunk létre, amelyben nincsenek színészek és közönség, hanem játszók vannak. Egy elhagyott bérházban egy instruált úton kellett a nézőknek párban haladniuk. Bár sosem kellett produkálniuk magukat, mindig ők váltak a főszereplőkké: hol a problémamegoldó, hol pedig az együttműködési készségükre kellett hagyatkozniuk. Az egész produkciót egy keresés-dramaturgia mozgatta: egy csomagot kellett megtalálniuk, majd kézbesíteniük.

Mikor született meg benned az elhatározás, hogy saját produkciós műhelyt alapíts?

Rácz Anikó színházi menedzserrel és producerrel – akivel a Harminchatok című előadásban dolgoztam először – nagyon érdekelt minket egy olyan struktúra létrehozása, amely a színházi rendező és producer kettősén alapszik, akik a projektek igényei szerint válogatnak maguk mellé munkatársakat. Ennek az eredményeként született a STEREO Akt, melyhez vannak, akik lazább, vagy épp erősebb szálon kötődnek, anélkül, hogy ezt egy társulati forma kikényszerítené. A második munkánk az Artus-szal közösen létrehozott Promenád – városi sorsturizmus volt, ami legközelebb júniusban látható.

Mit takar a STEREO Akt név?

Az akt az eseményre, a stereo pedig az esemény kétoldalúságára utal. Az esemény lehet színpadi produkció vagy helyszínpecifikus munka, a lényeg, hogy a nézőnek mindig van valamilyen szerep szánva: ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy aktivitást várunk tőle, hanem arra a hozzáállásra utal, hogy mindig a nézőből indulunk ki és az érdekel minket, hogy mi fog vele történni az előadás alatt.

A Titánium Színházi Szemle keretében, május 29-én mutatjátok be a Trafóban, a Felülről az ibolyát című előadásotokat. Mi adta az alapötletet?

Az előadás témáját a bakancslista nevű jelenség adta, a vágyaink listaszerű összeírása. Többek között felmerült az a kérdés, hogy az emberek mennyire szoktak azon gondolkozni, hogy mik a vágyálmaik, mennyire egyediek és mennyire általánosak ezek, mit árul el egy vágy a vágyakozóról. Amikor az első gyűjtéseket csináltuk, azt láttuk, hogy vannak alapvető vágytípusok: legyek más, mint amilyen vagyok; vagy, értsem meg és fogadjam el azt, amilyen vagyok; teremtsek, hozzak létre valami maradandót, hagyjak nyomot; illetve legyen olyan életem, amire mások irigykedhetnek. De generációnként is nagy az eltérés természetesen. Az viszont általános meggyőződés, hogy a vágyakozás lényege a hiány: hiába megyek el Afrikába, vagy ugrok ki egy repülőgépből, attól még nincs révbe érés. A vágyakozásban a vágyakozás a legjobb és nem a konkrét vágy.

Mennyiben lesz ez a munkád is eseményszerű, milyen szerepet szánsz a nézőknek?

Az előadásmód és az együttlét minősége fogja feloldani azt az ellentmondást, hogy lesznek megrendezett és civil, esztétikailag roncsolt, spontán jelenetek is, ugyanazzal az alapszituációval: adott két ember, akik meg akarnak valamit osztani a nézőkkel, akik választ és reakciót várnak a közönségtől. A nézők közvetlen és laza megszólításának a célja, hogy az előadás ne élmények felmutatása, hanem azok közös megélése legyen. Ha sikerül, amit elterveztem, akkor a produkció kétszázötvenezer ember közös happeningje lesz.

Régóta készültök már az előadásra, mik voltak a munkafolyamat fázisai?

Először körbe jártuk a bakancslista jelenségét, mely a különböző online felületeken szinte mozgalommá nőtte ki magát. Aztán elkezdtük gyűjteni a szereplők vágyait, amik alapján filmeket forgattunk. Az előadásban jelenlévő vizuális felület nem moziként van jelen, hanem egy olyan installációként, amelyen keresztül a konkrét színházi szituációkhoz kötődve láthatunk szürreális képi reakciókat. A forgatás második szakaszával párhuzamosan pedig elkezdődtek a színháztermi próbák, a szövegek gyártása és a zeneszerzés.

Említetted, hogy lesznek filmes és zenei betétek is, de a felsorolásból kimaradt a tánc, miközben a két főszereplő kortárs táncos.

Természetesen lesz benne mozgás, de nem tiszta táncbetétek. Tamara (Vadas Zsófia Tamara) és Vasi (Vass Imre) univerzális előadók, ráadásul mindketten önálló alkotók is, ezért minden készségükre támaszkodom: az előadás közös gondolkozás eredménye lesz, amiben a kreatív stáb mellett (Schnábel Zita, Téri Gáspár) ők is elejétől kezdve részt vettek.

Mi szerepel a te bakancslistádon?

Szeretném befejezni ezt az előadást... Nem készítettem konkrét listát, mert a vágyaim egy része olyan, hogy nem szeretném, ha beteljesülne, a másik része pedig hetente változik. Türelmetlen emberként a legfontosabb vágyaim arra irányulnak, hogy azok minél hamarabb beteljesüljenek és helyükre minél gyorsabban újak lépjenek.

Szerző: Antal Klaudia

Usz: Színház.hu