Elindult a Pécsi Családi Fesztivál - Videóbeszámoló

Beszámolót közlünk a II. Pécsi Családi Színházi Fesztivál első napjáról - videóval!

 

 

A tavalyi fesztivál sikerének örömére, két nappal a gyereknap után, és röviddel a POSZT előtt a Pécsi Nemzeti Színház újra programjába illesztette Családi Színházi Fesztiválját.

 

Rázga Miklós, igazgató ennek kapcsán elmondta, a színház szándéka elsősorban az, hogy a saját produkcióin kívül Pécs és a környék gyerekei, illetve szüleik az évad legjobb gyerekelőadásait is élvezhessék egy héten keresztül. Elsősorban olyan alkalmat akarnak teremteni, amelyben a gyerekek nemcsak az iskolával és tanáraikkal jönnek színházba, hanem családjukkal is. Ez lesz talán az első színházlátogatásuk, és fontos, hogy az meghatározó esemény legyen egy gyerek életében. A direktor szerint a szülők is aktív részesévé válhatnak a színházlátogatásnak, szinte úgy lehetnek jelen, mint az otthoni, esti meseolvasás során. Ehhez tartozik az az örömteli tény, hogy a hazai gyerekkönyvkiadás fellendülése az utóbbi években érezhetően magasabb rangra emelte a gyerekszínházat.

 

csaladi

 

A fesztivál program válogatását a színház vezetése vállalta, 14 produkciót gyűjtöttek egybe.

 

Az első napot a pécsi színház nyitotta két, az évad első felében bemutatott produkcióval, az Ágacskával, és a Diótörő mesebalettel, ami Vincze Balázs koreográfus-rendező munkája.

 

Csukás István-Darvas Ferenc: Ágacska című műve kapcsán úgy nyilatkozott, különösen nagy felelősség, ha gyerekeknek ír. Kiemelte, hogy a vidéki színházak korábban is sokat tettek a gyerekelőadásokért, de külön öröm számára, hogy most már Budapesten is egyre fontosabb a színházaknak, hogy a legkisebbeknek szóló előadásokat tűzzenek műsorra.

 

A fesztiválról tudósít: Keszthelyi Kinga

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása