Vidnyánszky Attila: "A szakma égető kérdései megoldásra várnak"

A Nemzeti Színház főigazgatója az ATV Start c. műsorában határolódott el Kerényi Imre kijelentéseitől, a Katona hétfői vitaestjéről pedig elmondta: borzalmas volt.

vidnyanszky

Az ATV műsora a képre kattintva elérhető. (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

 

"Nehéz, hosszú folyamat igazolni azt, hogy művészileg értékes, amit csinálunk, főleg egy olyan közegben, ahol állandóan harcoskodni kell. Ami a 90%-os látogatottságot illeti, valóban várakozáson felüli, de ez a saját produkciókra vonatkozik, a vendégprodukciók kapcsán még nagyon sokat kell dolgozni, hogy valós, igazi teltházak legyenek. Én azt gondolom, hogy a Nemzeti Színháznak dolga, hogy egyfajta híd legyen, és a vidék és főváros közötti átjárhatóságot segítsük" - fogalmazott Vidnyánszky Attila.

 

A kérdésre válaszolva elmondta, nem olvassa a színikritikákat, mert "drága az ideje", óvnia kell magát, és családjának is ígéretet tett. A direktor szerint már a kritika szerzőjének neve garancia arra, hogy jót, vagy rosszat ír az adott rendezéséről.

 

Kerényi Imre emlékezetes kijelentéseivel kapcsolatban leszögezte: ez semmilyen formában nem jó, mert még ha vannak is valós problémák, megakadályozza a normális dialógus folytatását. "Én úgy gondolom, egy olyan időszak kellene hogy jöjjön - és erre tettünk is lépéseket -, amikor a felhalmazódott problémasor, a szakma égető kérdései megoldásra várnak, és a politika fogadókész arra, hogy mi változtassunk a szakma alapvető dolgain is, ha akarunk" - mondta a Nemzeti igazgatója.

 

Vidnyánszky Attila a Katona József Színházban hétfőn tartott vitaestről elmondta: borzalmas volt, a gyűlöletről szólt az egész, és semmi értelme nem volt ilyen formában. "Én azért mentem oda, mert azt hittem, lehet egy lépést tenni egymás felé. Nem adom fel, de nem erről szólt sajnos a dolog" - tette hozzá.

 

Forrás: atv.hu

 

 

süti beállítások módosítása