4 településen 400 program - Augusztusban újra Ördögkatlan!

Több mint 400 programot kínál a látogatóknak az Ördögkatlan Fesztivál, amelynek augusztus 5. és 9. között ad otthont a dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend.

ordogkatlan

 

Álomvalóság – Öt nap ünnep az ég alatt (A szervezők ajánlója)

 

"Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha több ember álmodik egyszerre, az a valóság kezdete" (Friedensreich Hundertwasser)

 

Ez a hetedik alkalom, hogy Bérczes László és Kiss Mónika, a két fesztiválszervező „kosárfonó” közös álmaiból augusztus elejére egy fesztivál lesz a valóság – olyan fesztivál, ahol öt napon keresztül egy gyönyörű vidéken – négy baranyai falucskában – barátságban, békességben és felszabadultan ünneplünk. Ünnepe ez a minőségnek, az emberségnek, a derűnek, ünnepe az önmagát meghaladni akaró embernek.


"”Vissza kell térni a kézművességhez. A „kosárfonáshoz”. Ez évtizedek óta mániám. Nem „új” színházat kell csinálni, hanem vissza kell adni a színházcsinálás esetlegességét, eseményszerűségét, ezáltal közéletiségét. De azt a fajta közéletiséget, aminek az ünnephez van köze, hiszen a színház eredetileg az ünnepekből született. Márpedig az ünnep szép…Ruszt József fogalmazott így, őt hívjuk segítségül, amikor meg akarjuk fogalmazni, miért is hoztuk létre 2008-ban az Ördögkatlan Összművészeti Fesztivált. Sokunk számára a kosárfonás, az ünnep és az Ördögkatlan ugyanazt jelenti. Ez a fesztivál öt nap ünnep. Azt akarjuk, hogy a megszülető ünnep minden porcikájához közünk legyen, ahogyan a kosárfonó mesternek is a kezéből kiadott kosarához. Tudjuk, addig érdemes csinálni, amíg a kosár elfér kettőnk tenyerén” (Bérczes László)

 

Hogy kik ünnepelnek idén velünk? A katlanozók már tudják, mit jelent a „díszvendégség”: a fesztivál díszvendégei több napot töltenek a Katlanban, és több produkcióval különböző arcaikat mutatják meg. A Katona József Színház érkezik a lengyel drámaíró Tadeus Słobodzianek A mi osztályunk című művéből készült előadással, a Szabadkai Népszínházzal közösen készített Vörös című előadással (rendező: Máté Gábor – akivel természetesen beszélgetés is lesz), Haumann Péter a Szokratész védőbeszédével, Fekete Ernő a Weöres Sándor verseiből összeállított Mennyekbe vágtató prolibusszal, Szacsvay László pedig Pianínó című Szép Ernő-estjével.

 

Lajkó Félix nemcsak lemezbemutató koncertet ad, de a Budafoki Dohnányi Zenekarral is fellép a beremendi színpadon. Horváth Csaba rendező-koreográfus szintén több előadással érkezik: a fizikai színházrendező osztály Toldi című mozgásszínházi előadásával, a Forte Társulat pedig az Irtással. Díszvendég még Lengyelország – a Walny Teatr: a Hamlet és Don Quijote című művekkel, a Teatr Na Walizkach a gyerekeknek szóló Bohóctámadással érkezik, a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház pedig a lengyel drámaíró, Artur Pałyga A zsidó című művéből készült előadást hozza el.

 

ordogkatlan-2014 plakat

 

A tavalyi Mozart Requiem után Beremenden a Megbékélés Kápolna előtti réten most Beethoven IX. Szimfóniája zeng majd fel Dinyés Dániel vezénylésével. A komolyzenénél maradva még: a palkonyai templomban a Dohnányi-kvartett szintén Dinyés Dániellel Mozart-Beethoven-koncertet ad, és folytatódik az Opera-beavató sorozat is – ezúttal Offenbachhal.

 

Cseh Tamás halálának ötödik évfordulóján, augusztus 7-én 17.04 perckor a szervezők tervei szerint minden katlanozó együtt emlékezik majd meg a fesztivál egyik fővédnökéről – In Memoriam Cseh Tamás a Kórusok Éjszakája résztvevőiből toborzott kórussal és Tóth Árpád vezetésével, de reményeink szerint többezren összegyűlünk majd ezen a délutánon, és együtt énekeljük Tamás valamelyik dalát.

 

A nép-, világ-, és jazz-zene rajongói a Csík Zenekarral, a Romungro Fiúkkal, Ferenczi Györggyel & a Rackajam-mel, a Wahorn Airporttal, Both Miklóssal, Balthazar Montanaro-Naggyal, Tompos Kátyával és Hrutka Róberttel ünnepelhetnek. A nagy- és kisharsányi bulik pedig olyan előadókkal dübörögnek majd, mint a lengyel Mitch&Mitch (a Quimby zenekar kedvenc együttese), az ukrán-észt Svjata Vatra, a francia Wombo Orchestra, a belga Summer Rebellion, a hazai palettáról pedig többek között a 30Y, a Budapest Bár, a Vágtázó csodaszarvas, a Psycho Mutants, a Bezzegakurvabeckek, a Neil Young Sétány zenélnek majd, és persze ahogy minden évben: nyitás a Quimby-vel, zárás a Kiscsillaggal.

 

A színházszeretőknek jó hír a következő lista: a Katlanban fellép Pintér Béla és Társulata a Titkainkkal, Ötvös András a Csemegepultossal, folytatódik a Faluturisták, a k2 Színház Nagyharsányba költözik, ott próbálja és mutatja be a falu történetéből, életéből kiinduló előadását, a KÁVA Kulturális Műhely színházi nevelési programot hoz fiataloknak, a szentesi drámatagozatosok mellett most Pécsről és Csurgóról is érkeznek diákok. Lőrincz Katalin és Gergye Krisztián a Honvágy című közös táncprodukcióval lépnek fel. Nincs Katlan Kapa, Pepe és Rémusz, vagyis Mulatság nélkül.

 

Hrabal születésének 100. évfordulóját ünnepli a Hrabal-vurstli rengeteg programja: többek között a soha-véget-nem-érő Hrabal-felolvasás, de Pepinke is mesél a kémény (fa?) tetején. Irodalom és határmezsgyéi-műfajban a Katlanba merül Erdős Virág, Kollár-Klemencz László, szó esik Sofi Oksanenről, újra várhatjuk a Rájátszás előadóit, Kisharsányban letáborozik a Slam-poetry-csapat, Téri Sándor Szabó Lőrinc-estet hoz és Háy come Beck címmel pedig egy rockzenész és egy író találkozik a boncasztalon.

 

A piciket az Alma Zenekar, a Bóbita Bábszínház, a Gyerekmegőrző, Kerek István zenés foglalkozása, Petőfivel együtt sok-sok palacsinta és a Mesekotyvasztó várja. Kisharsányban a Mediawave csapata, Palkonyán pedig a Cifra Udvar és a Mokos Pince programjai közül érdemes válogatni.

Forrás: Ördögkatlan

Leadfotó: vaskarika.hu

 

Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval tavaly készített interjúnk itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása