Nővekvő bevétellel zárta évadát a nyíregyházi színház

Pénteken tartották a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház évadzáró gyűlését.

A tavalyinál tízmillió forinttal több, csaknem 94 millió forint volt a bevétele az idei színházi évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak. A teátrum társulata - a júniusi Pécsi Országos Színházi Találkozó fellépéseivel együtt - 426 előadást teljesített és 14 bemutatót tartott - összegzett Tasnádi Csaba direktor az évadzárón.

 

Az előadások értékelése után a színigazgató elmondta, hogy a színház a 2013/14-es évadban több mint 90 ezer nézőt fogadott, és mintegy 1100-al tudta emelni az eladott bérletek számát, amely így meghaladta a 19 ezret. Közlése szerint a színház nonprofit társasággá történő átalakulási folyamata befejeződött, az átállás pedig kisebb fennakadásoktól eltekintve sikeresen lezajlott.

 

moriczszinhaz


A társulati ülésen a fenntartó nyíregyházi önkormányzatot képviselő Batizi Tamás kabinetvezető a pénzügyi átalakulás és az igazgatóválasztás szempontjából is izgalmas időszaknak nevezte az elmúlt egy évet. (Az igazgatói posztra kiírt pályázatot érvénytelennek nyilvánította a nyíregyházi közgyűlés, mivel a két jelölt, Szalma Tamás és Tasnádi Csaba közül egyik sem kapta meg a szakmai bizottság többségének támogató szavazatát. Az újabb kiíráson végül az egyedüliként induló Tasnádi Csaba pályázata nyert.)


2013-hoz képest idén 110 millió forinttal nagyobb működési támogatást nyújtott a város a színháznak - emlékeztetett Batizi Tamás. A kabinetvezető egyben megemlítette, hogy a társulat tagjaként dolgozó Petneházy Attila színművészt az áprilisi voksoláson országgyűlési képviselőnek választották.


Az évadzárón elismeréseket is átadtak, a társulat tagjainak szavazatai alapján a Móricz-gyűrűt Szabó Márta színművész, a technikai személyzetnek adható Aranykalapács-díjat pedig Kemény Csabáné öltöztető kapta.


Tasnádi Csaba tájékoztatása szerint a következő évadban a nagyszínpadon a Hair lesz látható, a musicalt Ladányi Andrea rendezi és koreografálja majd. Láthatóak lesz Rejtő Jenő Az ellopott futár, Heinrich von Kleist Tűzpróba avagy a heilbronni Katica, Móricz Zsigmond Pillangó és Tasnádi István Szibériai csárdás című darabja is.

 

A Krúdy Kamarában Marius von Mayenburg Mártír, Lénárd Róbert Tetkó, Martin McDonagh Alhangya és Ljudmila Ulickaja Orosz lekvár című műveit tekintheti meg a közönség. A gyerekeket Nógrádi Gábor Az anyu én vagyok! mesekomédiájával, Janikovszky Éva és Szabó Borbála Az égig érő fű című "szeretetmeséjével" várják. A Művész Stúdióban Rimszkij Korszakov-Kardos Tünde-Krámer György Seherezádé című mesejátékát, Kálmán Jenő Sicc kalandjátékát és Szepes Mária Pöttyös Panni című művét állítja színpadra a Móricz Zsigmond Színház társulata.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása