Ifjú Koreográfusok Fóruma - Grecsó Zoltán a következő bemutatkozó

Június 7-én, szombaton 19:30-tól Grecsó Zoltán mutatkozik be az Ifjú Koreográfusok Fóruma keretében a Bethlen Téri Színházban. 

A Közép-Európa Táncszínház immár negyedik alkalommal ad lehetőséget a pályájuk elején lévő alkotókat támogató programjával egy kiválasztott fiatal koreográfusnak, hogy egy hétig dolgozhasson a KET táncosaival, a hét végén nyilvános bemutatkozással.

 

A táncszínház tavaly indított pályázatának eredményeként három fiatal kapott lehetőséget, hogy alkothasson és nyilvános bemutatót tarthasson munkájából. A program részeként a kiválasztott koreográfusoknak a KET rendelkezésére bocsátja nyolc profi táncosát és próbatermet biztosít, ahol egy héten keresztül kísérletezhetnek.

 

A nyertes pályázónak rendelkezésére áll továbbá a Bethlen Téri Színház technikája és technikusa is. Mindezek segítségével a hét végén az elkészült munkából nyilvános demonstrációt tartanak.

 

grecso zoltan foto domolky daniel

Fotó: Dömölky Dániel


A műhelymunkát a szervezők rögzítik, így az elkészült felvétel a fiatal alkotó későbbi pályázatai során jó referenciaként is szolgál. Az alkotóknak további lehetőséget biztosítanak arra, hogy a táncosoknak – igény szerint – tréningeket tartsanak az egy hetes próbafolyamat előtt, így az előadók megismerkedhetnek a fiatal koreográfus saját mozgásvilágával és az alkotó is megismerheti a demonstráció táncos résztvevőit.

 

Idén az IKF együttműködő partnerei a budapesti MU Színház és a Miskolci Nemzeti Színház. Az elkészült demonstrációk közül választva a budapesti partnerünk bemutatkozási lehetőséget biztosít az alkotónak, a miskolci partnerüknél pedig a Miskolci Balettal teljesítheti ki az IKF demonstrációjára készített munkáját.

 

Grecsó Zoltán a Duda Éva Társulat táncosa, a Színház és Filmművészeti Egyetem táncpedagógusa, szabadúszó koreográfus, a Willany Leó Improvizációs Táncszínház vezetője. Számos magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, mint Frenák Pál, Goda Gábor, Anna Tente, Lionel Hoche és Stefanie Batten Bland. Idén Fülöp Viktor-ösztöndíjban részesült.


Előadók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Jakab Zsanett, Palcsó Nóra, Frigy Ádám, Ivanov Gábor, Kovács Péter, Mádi László 
Fény: Fogarasi Zoltán
Konzultáns: Kun Attila

 

Forrás: Közép-Európa Táncszínház

 

süti beállítások módosítása