Megnyílt a POSzT! - Videóbeszámoló

Óriásbábok zenés felvonulásával és iskolások villámcsődületével vette kezdetét a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A Pécsi Napilap videóbeszámolót is készített a megnyitóról.

poszt megnyito

Fotó: Kálmándy Ferenc, poszt.hu

 

A hazai színházi szakma legrangosabb eseményén az óriásbábok a Király utcán a Színház térig vonultak végig, ahol száz pécsi kisiskolás és a MÁV Koncertfúvósok előadásában csendült fel az Örömóda.

 

Ezt követően Rázga Miklós, a versenyprogramnak otthont adó Pécsi Nemzeti Színház igazgatója a teátrum kulcsát adta át Stenczer Bélának, a POSZT fesztiváligazgatójának. Hangsúlyozta: a rendezvény gazdáinak és szereplőinek adja át ezzel a létesítményt annak minden műszaki dolgozójával, teljes technikai hátterével együtt.

 

"A színház ugyan csak egy kicsi része a világnak, felelőssége ugyanakkor óriási. Az előadások erőt adnak az embereknek, segítenek eligazodni a bennünket körülvevő zűrzavarban, és hitet nyújtanak" - hangsúlyozta Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a fesztivál díszvendége.

 

Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt emelte ki, hogy az első POSZT óta eltelt tizennégy esztendőben kiderült, hogy a baranyai megyeszékhely jó házigazdája a fesztiválnak. Mint mondta, a rendezvény hagyománnyá, bejáratott, komoly művészeti eseménnyé vált a városban, és ma már felmérések igazolják, hogy a pécsiek számára minden év legkiemelkedőbb kulturális rendezvénye a találkozó.

 

poszt 2014 megnyito

Fotó: Sóki Tamás, MTI

 

A beszédeket követően a gyerekek az Egy új nap vár című musicalegyveleget adták elő, majd a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár című produkciójával megkezdődött a találkozó versenyprogramja is.

 

A szakmai zsűrit Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró, Jean-Pierre Thibaudat kritikus, a színész zsűrit pedig Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba színművészek alkotják. A díjátadó gálát június 15-én, szombaton tartják.

 

A látogatókat a 13 versenyelőadáson kívül 35 helyszínen 187 off-programra várják. Az érdeklődés nagy, a belépők döntő többsége elfogyott.

 

 

Páva Zsolt köszöntője - Pécs polgármestere köszönti a XIV. POSzT-ot

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt nagyérdemű Közönség!


Peter Brook angol kortárs színházi és filmrendező egyszer azt mondta: „A színház mindenekelőtt az élet. Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehető legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között.” Mint ahogy Pécsett sem tehető különbség a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó tíz napja alatt a színház és hétköznapi életünk között.

 

2014. június 5. és 14. között a színházi élet színe-java teszi tiszteletét Pécsen, hogy nemes küzdelemben, a kulturális értékeket a szórakoztatással egybekötve varázsolja el a nézőket s a kultúra városát tíz napon át.


A POSzT 2014. évi válogatói, Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője tizenhárom produkciót választottak az idei versenyprogramba. Külön öröm számomra, hogy az előadások között három határon túli társulaté szerepel, és az, hogy a Pécsi Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciója, a Bányavakság is bekerült a legjobbak közé.


Köszönöm mindazok munkáját, aki segítették a találkozót, akik erőfeszítéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy az idei POSzT tovább öregbítse a Kultúra Városának hírnevét.
Arra biztatok mindenkit, „színházi embert” és műkedvelőt egyaránt, hogy ajándékozzák meg jelenlétükkel a Pécsi Országos Színházi Találkozót, vegyüljenek el és gyarapítsák azt kulturális, művészeti értékközösséget, mely méltán jellemzi Pécset, a kultúra városát.


Páva Zsolt
Pécs polgármestere

 

Forrás: pecsinapilap.hu, poszt.hu, MTI

 

süti beállítások módosítása