Négy bemutatóval készül a kassai Thália Színház

Nézői visszajelzések és látogatószám alapján is sikeres évadot tudhat maga mögött a kassai Thália Színház, amelynek programlistáján az Európa Kulturális Fővárosa projekt égisze alatt főként francia és magyar darabok szerepeltek. A teátrum az előtte álló évadban is négy bemutatóval számol. 

Czajlik József igazgató szerint a színház tevékenységét a 2013/14-es évadban, főként annak első felében leginkább az EKF befolyásolta, és mint mondta: szinte kizárólag jó irányba, hiszen azon felül, hogy élénkítette a város kulturális életét, pozitív hatással volt a kulturális rendezvények, így a előadások nézőszámára is. "Ebben az időszakban a helyi közösség szellemi műhelye voltunk, havonta átlagosan 4-5 külsős rendezvényünk volt" - mondta Czajlik, hozzátéve: ezeken a rendezvényeken együttvéve mintegy hatezer ember vett részt.


A színházi évad első fele - tekintettel arra, hogy EKF projekten belül Marseille volt Kassa partnervárosa - francia darabok jegyében telt, míg az évad második része "magyar évad" volt, azaz jellemzően magyar - s nem utolsó sorban kortárs - szerzők műveit mutatták be. 

 

kassai polgarok

Kassai polgárok (fotó: thaliaszinhaz.sk)


"Egy klasszikus és három kortárs magyar szerző műveit játszottuk, köztük Egressy Zoltán Portugálját és Márai Kassai polgárok című művét is. Az évtizedeken át feketelistásnak számító darabot a Thália előadásában most először mutatták be Kassán. A mi színházunk - méreteit tekintve - korábban alkalmatlan volt a darab bemutatására, így az előadást tizenkét szereplősre dolgoztuk át, s így is egy nagyon izzó dráma lett belőle, amelyről a nézők áhítattal jöttek ki, hiszen róluk szól" - hangoztatta a teátrum igazgatója.


A kassai teátrumnak ebben a szezonban 111 előadásuk volt, és a nézők száma csaknem elérte a 39 ezret. "Az első évek vesztesége után most már nyereségünk van, ami a nézőszámot illeti" - hangsúlyozta Czajlik, aki jövőre már negyedik színházi évadát kezdi a színház élén.

 

A felvidéki magyar színház mindennapjait ennek ellenére nem a gondtalanság jellemzi. A Thália jellemzően úgynevezett "tájoló" azaz utazó színház, előadásaik közel felét a városon kívül, vidéken és külföldön játsszák. Ez nem kevés anyagi többletterhet ró az intézményre, amely Czajlik szerint egyébként is súlyosan alulfinanszírozott, amit az is mutat, hogy éves költségvetésük alacsonyabb a bérköltségeiknél is. Az igazgató szerint anyagi helyzetüket jól jellemzi, hogy a végéhez közeledő évad előadásait is csak külön megszerzett forrásokból tudták megvalósítani.


"Sajnos ez valószínűleg így lesz a jövő évadban is, ennek ellenére úgy tervezünk, mintha minden rendben lenne" - mondta a következő évadról. Hozzátette, hogy az előttük álló színházi évadban is négy bemutatóval számolnak. Ezek közül az első egy koprodukciós előadás, a Chorus Line című musical bemutatója lesz, amelynek megvalósításában a Budapesti Színház- és Filmintézettel működiknek együtt.

 

Jövő tavasszal a direktor rendezésében színre viszik még Kerékgyártó István egyik darabját. a Rükverc-et is, amelyet helyi körülményekre adaptálnak, és így az a "Lecsúszott kassai polgárok" alcímet viseli majd.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása