Tolnay Klárira emlékezik az MMA a POSzT-on

A Magyar Művészeti Akadémia ünnepi ülésen emlékezik posztumusz tiszteletbeli tagjára, Tolnay Klárira és emlékérmet ad át a színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából a POSzT-on június 12-én, csütörtökön.

Juhász Judit, az MMA koordinációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a megemlékezésen Lengyel György rendező, egyetemi tanár méltatja a színésznő életművét, majd egykori pályatársai - köztük Piros Ildikó, Sunyovszky Sylvia, Tóth Enikő, Huszti Péter, Lukács Sándor és Szirtes Tamás - kötetlen kerekasztal-beszélgetésen idézik fel a közös munka élményeit.

 

tolnay klari

 

Mint mondta, a Magyar Művészeti Akadémia a jeles alkalomra Tolnay Klári-emlékérmet készíttetett, amelynek átadásával a művésznő szakmai örökösei előtt is tisztelegni kíván. A bronz plakettet Csikai Márta szobrászművész készítette - tette hozzá.

 

Juhász Judit elmondta: két emlékérmet ítélnek oda. Az ünnepi ülésen a díjakat Fekete György, az MMA elnöke és Marton Éva operaénekesnő, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője adja át.


A magyar színházművészet kivételes egyénisége előtt tisztelgő ünnepi ülést délután 15 órakor tartják a pécsi Palatinus Hotel Bartók termében.


Az esemény háziasszonyaként Juhász Judit nyitja meg az ülést, majd Lengyel György Tolnay Kláriról szóló írását Szabó András olvassa fel, ezt követően kezdődik a pályatársakkal folytatott kerekasztal beszélgetés.

 

A program folytatásaként Márai Sándor Tolnay Klárihoz írt leveleit és verseit Lukács Sándor olvassa fel, majd átadják a Tolnay Klári-emlékérmet.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása