POSZT – Elhelyezték a versenydarabok lakatait

Az idei POSzT versenydarabjait jelképező lakatokat helyezett el Huszti Péter, a fesztivál díszvendége és Páva Zsolt polgármester a város tavaly átadott új lakatfalán szerdán.

A baranyai megyeszékhelyen több évtizedes hagyománya van a lakatolásnak. Főként a szerelmespárok, kapcsolatuk zálogaként, de turisták, visszatérésük reményében is helyeznek el lakatokat a belvárosban. A korábbi lakatfal tavaly telt meg több tízezer függőzárral, ezért a 2013-as POSzT idején ettől nem messze, a Sétatér bejáratánál Bodrogi Gyula, a fesztivál tavalyi díszvendége avatott új helyszínt Páva Zsolttal közösen.

 

huszti lakat2

Fotó: Kálmándy Ferenc, poszt.hu

 

A városvezető idén Huszti Péterrel helyezett el ismét egy-egy lakatot az új, összesen százötven darab, két méter magas és hármasával összehegesztett acélcsőből álló, körbejárható, hétezer lakatot is elbíró alkotásra. Emellett további tizenhárom lakatot is hozzákapcsoltak a falhoz, amelyek a POSzT idei versenydarabjainak címeit viselték magukon.

 

"A legtöbben, akik Pécsen lakatot helyeznek el, abban a reményben teszik mindezt, hogy visszatérnek a városba. Mi abban hiszünk, hogy a POSZT-lakatok időről időre megelőlegezik a soron következő fesztivált egy véget nem érő folyamatot jelképezve ezzel" – mondta Páva Zsolt, mielőtt elhelyezte volna saját függőzárát.

 

Huszti Péter azt hangsúlyozta, hogy a baranyai megyeszékhelyen kiváló otthonra lelt a fesztivál tizennégy esztendővel ezelőtt, atmoszféráját különösen kedvelik a hazai színművészek. A Kossuth- és Jászai-díjas művész reményét fejezte ki, hogy még hosszú évekig Pécsen marad a rendezvény, s programjaira mindig sokan látogatnak el. Hozzátette: szívesen helyezi el saját lakatját Pécsen, hiszen bensőséges kapcsolata van a várossal, a települést a világ legkedveltebb helyszínei között tartja számon.

 

Képekben az eseményről:

Fotók: Kálmándy Ferenc, poszt.hu

 

stenczer pava huszti 

1.

lanyok

2.

lakat poszt

3.

huszti

 4.

huszti lakat

5.

Forrás: MTI

 

A Fidelio és a Színház.hu közös POSzT-galériájának első része itt tekinthető meg.

 

 

süti beállítások módosítása