Kétszáz programja volt az évadban a szegedi bábszínháznak

Sikeres szezont zárt a szegedi Kövér Béla Bábszínház - mondta el a teátrum igazgatója az évadzáró társulati ülés kapcsán szerdán az MTI-nek.

Kövér László kifejtette: mintegy kétszáz esemény köthető a színházhoz, melybe a saját előadások mellett, a befogadott produkciók, és a vidéki játszások is beletartoznak.

 

Az évadban kilenc darabot tartottak műsoron és a családok felé nyitottak, megpróbálva kompenzálni az előző években kieső bérletes nézőszámot. Ez sikeresnek bizonyult, hiszen a bábszínház előadásait összesen több mint 18 ezren nézték meg, köztük mintegy két és fél ezer bérletes. Ez valamivel több, mint a korábbi években volt.

 

kover bela babszinhaz

Fotó: koverbela.hu

 

Az utóbbi évtized folyamatos építkezéssel, szépítkezéssel telt a színházban, és ezt tovább folytatják. Remények szerint önerőből hamarosan felújíthatják a nézőtéren a székeket - mondta az igazgató, hozzátéve: a tervek már elkészültek.

 

Az évadban a korábbi évekhez hasonlóan négy nagytermi és egy kamaratermi bemutató volt. Emellett megrendezték májusban a szegedi bábfesztivált is. A következő évadra elsősorban a kisóvodásoknak szóló színházi előadások mennek tovább. A Di-dá-dó című foglalkoztató előadáson versek, mondókák vezetésével ismerkedhetnek a színház világával a legkisebbek. Emellett egy új kezdeményezés produkcióját is tovább viszik, melyet a szegedi Somogyi-könyvtárral közösen szerveznek: a könyvek világával ismertetik meg a gyermekeket Könyvmoly címmel.

 

A jövő évadban a tervek szerint legalább 180 előadást láthat a közönség a szegedi Kövér Béla Bábszínházban. Lesz továbbjátszásuk is, egyebek mellett a Jeney Zoltán Rév Fülöp című regényéből színpadra állított produkciót is láthatja a közönség.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása