"Nem állhatunk be a sorba" - Évadot zárt a Katona

A most lezáruló színházi évad leginkább a társadalmi diskurzus jegyében telt a Katona József Színházban, amely történetében először több mint százezer nézőt fogadott egy évad alatt. A következő szezon bemutatóit három kortárs darabbal nyitja a társulat.

A Katona júniusban záródó évadában mintegy 105 ezer néző látogatott el a Petőfi Sándor utcai színházba, ez közel 13 százalékos növekedést mutat a megelőző évadhoz képest, egyben pedig a Katona történetének eddigi legmagasabb látogatószáma.

 

katona tarsulat

Fotó. katonajozsefszinhaz.hu

 

A pénteki évadzáró ülésen Máté Gábor, a színház igazgatója elmondta: bár a közönség felől egyre jobban érzékelhető egyfajta nyomás a „könnyű” előadások irányába, és látható, hogy sok alkotó enged is ennek a nyomásnak, a Katonával nem állhatnak be ebbe a sorba. "A repertoár összeállításánál a művészi értékek mellett továbbra is a legfontosabb szempont, hogy az előadások valóban a mával, a jelenkor problémáival szembesítsék a közönséget. Ilyen értelemben egyfajta élő párbeszéd létrehozása a cél, olyan párbeszédé, amely ebben az évadban - például a KP kultúrpolitikai vitasorozattal vagy az Illaberekhez kapcsolódó beszélgetésekkel - túlmutatott a színpadi produkciókon. Ezek sikere is mutatja az igényt a közéleti diskurzusra" - tette hozzá.

 

A Katona életének fontos szelete a három éve működő ifjúsági program, mely erre az évadra szervesen beépült a színház napi munkájába, ezzel együtt pedig évről-évre egyre több fiatalhoz jut el: a színházi nevelési program közvetlenül vagy közvetetten több mint négyezer diákot érintett az elmúlt tíz hónapban, valamint közel ötven budapesti és vidéki középiskolával került kapcsolatban.

 

Az évadzárón sor került a Katona belső elismeréseinek átadására: a társulat szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díjat Tóth Anita, az egész évados jelenlétért és közreműködésért járó Máthé Erzsi-díjat pedig Pálmai Anna kapta.

 

Máté Gábor beszámolt a színház őszi bemutatóiról elmondta: októberben a Kamra a tavasszal betegség miatt őszre csúszó M/S című produkcióval kezd, Peter Weiss darabját Dömötör András rendezi. Ezzel párhuzamosan a nagyszínpadon Máté Gábor szintén kortárs darabot állít színpadra: A két Korea újraegyesítése (La réunification des deux Corées) című darabot Joël Pommerat író-rendező, a mai francia színház egyik legfontosabb szereplője jegyzi. A Katona produkciója magyarországi ősbemutató. Hasonlóan októberben játsszák először Rainer Werner Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című művét. A Sufniban tartandó bemutató Székely Kriszta diplomarendezése lesz.


Forrás: Katona József Színház

 

süti beállítások módosítása