Szalóczi Géza drámája nyerte el az idei Vilmos-díjat

Június 12-én, a 29. Nyílt Fórum - melyet hagyományosan a Pécsi Országos Színházi Találkozó ideje alatt rendeznek - zárásaként a Színházi Dramaturgok Céhe idén is átadta a Vilmos-díjat, melyet a Nyílt Fórum füzetekben megjelent drámák egyike nyerhet el.

szaloczigeza

 

A díjat és a vele járó - Shakespeare-t idéző - vilmoskörte pálinkát, a résztvevők szavazatai alapján ebben az évben Szalóczi Géza Majakovszki című drámája kapta.

 

szaloczigeza2 

 

 

 A szerző életrajzában így nyilatkozik:

„Már majdnem minden voltam, vasbetonszerelő segédmunkástól multicég topmenedzseréig. Még toronydaru-kezelő is a Majakovszki című színdarab megírásának idejére. Van, aki feketén dolgozik, én feketén élek. Bejelentett állásomban ma a SZETA Egri Alapítványánál dolgozom, jogi elsősegély-szolgálatot „nyújtok” „hátrányos” „helyzetű” embereknek. Van vagy száz vercsem (nemversem), időnként a Csillagszálló c. folyóirat ezekből néhányat közread. Hatvan éve egri vagyok, igaz, Egerszalókon lakom. Feleségem Nádasi Erika, aki a színházból él. Szépen vagyunk."

 

süti beállítások módosítása