"Boldogan vállaltam el a szervezést" - Gáspár Anna a ZAKO Fesztiválról

A tavalyi siker után idén is megrendezik július 2-12. között Zalaegerszegen a kortárs, független előadásokat felvonultató ZAKO Fesztivált. A tizenhárom előadást bemutató seregszemle jellegéről, az idei programról és a további tervekről mesélt a II. Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál egyik főszervezője, Gáspár Anna.

Második alkalommal láthat a Zalaegerszegre látogató közönség napokon át kortárs, a fővároson kívül kevésbé ismert előadásokat. Miért gondoltátok úgy, hogy szüksége van a városnak egy szemlére, amelyen független társulatok kortárs előadásai láthatók?


A Kvártélyház Nyári Fesztivál minden évben bemutat egy új produkciót, és továbbjátszik több olyan előadást, amelyek az évek alatt a zalaegerszegi közönség kedvencei lettek – a Padlást, az Anconai szerelmeseket, a Játék a kastélybant vagy éppen a tavaly a Manna és a Kvártélyház közös produkciójaként létrehozott Szomorú vasárnapot. Ezekben az előadásokban a nézők legtöbbször a kedvenc egerszegi színészeiket láthatják viszont. A Kvártélyház emellett persze minden évben igyekezett színesíteni a repertoárt és vendégelőadásokat is meghívni a nyári időszakra. Ennek a kezdeményezésnek a továbbgondolása, hogy ezek a vendégelőadások koncentráltan, két hét leforgása alatt érkezzenek a városba, és mind olyan független színházi előadók produkciói legyenek, akiket kevéssé ismernek az országnak ezen részén.


Ezen a ponton lépett be a Manna Kulturális Egyesület társszervezőként?


Igen, a Manna vezetőjeként boldogan vállaltam el a fesztivál szervezését, hiszen egyik fő célja az Egyesületnek, hogy minél szélesebb körben megismertesse a független alkotók munkáit, és fellépési lehetőségeket biztosítson számukra. A függetlenek a kőszínházi produkciókkal ellentétben általában könnyen mozgatható előadásokat hoznak létre, lételemük a mobilitás, és maguk is keresik a bemutatkozási lehetőséget, tehát örülnek a felkérésnek és szívesen vesznek részt a fesztiválon. Az elmúlt évek alatt jól működő kapcsolatrendszert építettük ki az ország számos területén, és nem csak színházi produkciókat közvetítünk, hanem oktatási intézményekkel együttműködve sok tantermi előadást is viszünk az iskolásoknak, főként a kultúrától elzárt területekre.

 

gaspar anna

 

Mi volt a tapasztalatotok, hogy fogadta a kortárs feldolgozásokat és műveket a Zalaegerszegre látogató közönség?


A tavalyi volt az első alkalom, hogy két héten át vendégeskedtek független előadások az egerszegiek és a környék nézői által már jól ismert Kvártélyház színpadán. Újdonság volt a program, részünkről nagy kísérlet, hogy mennyire nyitottak a városban egy ilyen eseményre a nyár közepén. A visszajelzések és a telt házas előadások alapján úgy éreztük, hogy érdemes folytatni ezt a kezdeményezést, és habár idén sem kaptunk semmilyen támogatást a fesztivál megrendezésére, továbbra is nagyon alacsony jegyárral dolgozunk és magas színvonalú előadásokat mutatunk be. Reméljük, hogy évről-évre egyre jobban ráérzünk majd a helyi igényekre, és izgalmas élményekkel gazdagíthatjuk a városból és a környékről érkező nézőket.


Milyen válogatási elvek alapján állt össze az idei program?


A programot aszerint állítottuk össze a fesztivál igazgatójával, a Kvártélyház vezetőjével, Tompagábor Kornéllal, hogy sokszínű, gondolatébresztő, de a nyári színházi szezon hangulatához illeszkedően szórakoztató előadások érkezzenek Zalaegerszegre. Tudjuk, hogy a helyi közönség számára lehet, hogy ismeretlen színészek és sosem hallott szerzők művei kerülnek színpadra, de a tavalyi tapasztalatok azt mutatták, hogy a nézők nagyon nyitottak az újra és erre az „izgalmas ismeretlenségre”. A Manna ajánlásával, a helyi fesztiválszervezők több éves tapasztalatával reméljük sikerült idén is a közönség figyelmére érdemes előadásokat összeválogatni.


Mire számíthat idén az érdeklődő?


Mivel egyik fő célunk a fesztivállal, hogy szerepeljenek a programban kortárs drámaírók alkotásai, magyar szerzők művei, ezért ehhez kapcsolódóan minden évben meghívunk egy szerzőt, hogy jobban megismerhesse őt a közönség. Idén Vinnai András lesz a vendégünk, akinek A férfiak szexuális világa című előadása szerepel a fesztivál programjában. Az írót a Momentán társulat tagjai mutatják be július 7-én este, egy rögtönzött irodalmi show keretében. Nagy lendülettel készülnek erre a bemutatkozásra mindannyian, és biztos vagyok benne, hogy az est során a gitár is előkerül majd - ahogyan másnap az előadásban is. A Kvártélyház színpadára a tavalyi ZAKO Fesztivál keretében került elsőként igazi gyerekelőadás, amire nagyon nagy volt az érdeklődés, ezért idén két produkciót hívtunk kifejezetten a kicsiknek: a Holdvilág Kamaraszínház Szélike királykisasszonyát, és Fabók Mancsi Bábszínháza Vitéz László előadását. Ezek mellett pedig hazai és nemzetközi kortárs szerzők, illetve klasszikusok modern feldolgozásai is szerepelnek a programban.

 

Jegyeket a helyszínen, a Kvártélyház kihelyezett jegypénztárában (Zalaegerszeg, Kossuth tér) lehet megvásárolni, valamint hamarosan az interneten is lehetőség lesz belépőt váltani a www.kvartelyhaz.hu címen keresztül. A jegyárak előadásonként 1000 és 3000 forint között változnak, de bérlet is vásárolható, ami érvényes a fesztivál minden eseményére.

 

 

 

süti beállítások módosítása