Kezdődik a X. Magyar Táncfesztivál

Hétfőn kezdődik az egy héten át tartó, immáron tizedik alkalommal meghirdetett Magyar Táncfesztivál Győrben.

Kiss János, a Győri Balett vezetője, a fesztivál igazgatója korábban elmondta: a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán tartandó nyitó gála után kétfelé ágazik a program és új helyszínen, a Széchenyi téren is várják az érdeklődőket. Míg a teátrum kistermében szakmai rendezvény kezdődik, addig a belvárosi Széchenyi téren DJ Metzker Viktória rendezésében a diszkó iránt fogékony közönséget megcélzó táncos buli kezdődik.

 

frenak x y

Frenák Pál Társulat: X&Y (fotó: magyartancfesztival.hu)


A nyitóesemény érdekessége lesz, hogy fellép rajta a Szlovák Nemzeti Balett, ezzel viszonozva a győri társulat közelmúltbeli pozsonyi vendégszereplését.


A szervezők jelezték: a fesztivál a város igazi ünnepe lesz, mivel a színház elől - ahol zenés pódiumszínpadot alakítanak ki - a Széchenyi térre költözik a szabadtéri színpad, ugyanakkor ez az elhelyezés arra is lehetőséget ad, hogy a korábbinál jóval többen élvezhessék az előadásokat, köztük a Pécsi Balett, a Honvéd Táncszínház, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vagy a Boban & Marko Markovic Orkestar fellépését.

 

 

Így olyanok is élvezhetik a programba került műveket, akik egyébként anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak, hogy színházi vagy balett-előadásara vegyenek jegyet - említette meg Kiss János. A színház előtti téren pedig éppúgy rendeznek majd táncelőadást, mint a Rába Hotel tetőteraszán - sorolta a különleges helyszíneket a fesztiváligazgató, aki arról is szólt: az eddig koreográfusként jelen lévő Bozsik Yvette most rendezőként is bemutatkozik a Centrál Színházzal közösen tető alá hozott Chicago musicallel.


Az eseménysorozat zárónapján a fesztivál egyik társszervezője, a Győri Filharmonikus Zenekar ad a tánc köré szervezett gálakoncertet.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása