Kőszegi Várszínház: Shakespeare és ostromopera is szerepel a kínálatban

Shakespeare-komédiából készült zenés darab és egy ostromopera ősbemutatója is szerepel a Kőszegi Várszínház idei kínálatában. A nyár végéig több mint harminc előadást tartanak a Jurisics-vár udvarán, a színházi bemutatók mellett pedig bábelőadások, kiállítások és hangversenyek, valamint kortárs táncest is gazdagítja a programot.

Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója az MTI-vel azt közölte, hogy a Shakespeare-komédiát Vízkereszt, vagy bánom is én címmel zenés vígjáték formájában, Nádasdy Ádám fordításában viszi színre a várszínház alkalmi társulata Znamenák István rendezésében. A darabot július 10-én mutatják be először, a főbb szerepekben pedig Kelemen Józsefet, Trokán Nórát és Epres Attilát láthatja a közönség.


Pócza Zoltán elmondta: az augusztus 29-től látható ostromopera természetesen Kőszeg 1532. évi ostromát jeleníti meg, az opera a tavalyi Bartók Plusz Miskolci Operafesztivál által meghirdetett operaíró verseny győztes alkotása, amelynek kőszegi színpadra állítása ősbemutató.

 

koszegi varszinhaz 2014

 

A várszínház több mint három évtizedes hagyományait követve idén is több előadást lát vendégül: június 26-án az Újpest Színház előadásában Spiró György Prah című groteszk vígjátékát mutatja be, június 28-án pedig a Bánfalvy Stúdió előadásában a Szabó Magda Abigél című regényéből készült színdarabot láthatja a várszínház közönsége.


Július 5-én Jerome Kilty Tisztelt hazudozó! című darabját mutatja be a Rózsavölgyi Szalon Valló Péter rendezésében, Jordán Tamással és Molnár Piroskával a főszerepekben.


A vendégelőadások sorában szerepel még a Hegedűs a háztetőn musical Gazdag Tibor főszereplésével és bemutatják Marc Camoletti Négy férfi gatyában című zenés vígjátékát is, amelynek rendezője és egyik szereplője is Straub Dezső.


Pócza Zoltán ismertetése szerint a Kőszegi Várszínház 2014-ben összesen 68 millió forintból gazdálkodik, amelyből 15 millió forintot tesz ki a tervezett jegybevétel és 14 millió forint az önkormányzati támogatás, a többit a pályázati források, a szaktárca és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása fedezi. A Kőszegi Várszínház előadásaira nyáron több mint hatezer látogatót várnak.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása