A Krétakör nemet mondott a kormánynak

A Krétakör Alapítvány nem működik együtt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatában, erről Gulyás Márton ügyvezető telefonon tájékoztatta a KEHI kapcsolattartásra kijelölt munkatársát.

Csütörtökön számos civil szervezet - köztük a Krétakör Alapítvány is - ajánlott levelet kapott a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól, amelyben a Norvég Civil Támogatási Alaptól elnyert pénzek ellenőrzéséről tájékoztatnak - olvasható a Krétakör facebook-oldalán.

 

 

"A Krétakör Alapítvány az elmúlt hetekben a civil szervezetek ellen indított lejárató kampány miatt már számított erre a lépésre, így számos jogásszal konzultált a KEHI vizsgálatának jogosságát illetően. Ezek a jogi vélemények egybehangózóan azt állítják, hogy a KEHI-nek nincs joga a NCTA-tól elnyert pénzeket vizsgálni, hiszen a szervezet feladata az állami pénzek költése feletti kontrol, ellenben az NCTA-tól elnyert pályázati pénzek függetlenek a magyar államháztartástól" - áll az indoklásban.

 

kretakor

 

A Krétakör Alapítvány szerint eddig is együttműködött a törvényben előírt szervezetekkel, így tavaly és a korábbi években is. A szervezetnél tartott ellenőrzést a NAV, és működéséről folyamatos könyvvizsgálói jelentés is készül, eddig mindig, mindent rendben találtak.

 

"A Krétakör Alapítvány a továbbiakban is együtt fog működni a törvény által meghatározott szervezetekkel, de nem fogja magát alávetni politikai szándékból indított vizsgálatoknak! Mi nem politikai hecckampányoknak, hanem a társadalomnak tartozunk elszámolással, és ahogy eddig, úgy ezután is meg fogunk felelni az utóbbiaknak" - áll a tájékoztató írásban.

 

 

süti beállítások módosítása