Az Interferenciák fesztiválra készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház ősszel ismét megszervezi az Interferenciák elnevezésű nemzetközi színházi fesztivált - közölte az intézmény a társulat szerdai, évadzáró üléséről kiadott közleményben.

Az évadzáró ülésen Tompa Gábor igazgató összegezte a befejezett évad eredményeit, és a következő évad kihívásai között említette az Interferenciák fesztivál megszervezését, amelyet 2014. november 26. és december 7. közöttre tűztek ki.

 

interferenciak

Fotó: Biró István

 

Kovács Kinga, a színház programigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az idei fesztivál tematikája: a test történetei. A fesztivál keretében 13 ország művészei mutatnak be tíz nagyszínpadi és tíz stúdiótermi előadást.

 

A 2013-2014-es évadban a kolozsvári társulat kilenc új bemutatóval állt a közönség elé. Az évad során tartott 181 előadást 24 ezer 691 néző látta. A színháznak tehát sikerült növelnie a nézőszámot a korábbi évadhoz viszonyítva.

 

Tompa Gábor sikeresnek értékelte a színház 221. évadját. Megemlítette, hogy a társulatnak a Silviu Purcarete által rendezett Viktor, avagy a gyermekuralom című produkciója nyerte el a 2013-as év legjobb romániai színházelőadásának járó UNITER-díjat, az előadás alkotóit három további kategóriában is díjra jelölték. A Mezei Kinga által rendezett Csipke című előadást a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó közönségzsűrijének díjával jutalmazták.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása