"Másnak mindig te vagy más" - Hevér Gábor Az Őrült Nők Ketrecéről

Hevér Gábor ismét munkával tölti a nyarat, az Átriumban július 12-től látható Az Őrült Nők Ketrece című előadásban a mulató tulajdonosa, Georges szerepét játssza. A párját, Albint Stohl András alakítja. Hevér Gáborral az Átrium készített villáminterjút.

Fotó: Mészáros Csaba

— Hogy kerültél a darabba, illetve ebbe a mulatóba?

— A Kultúrbrigád kért fel a szerepre, meg talán az Alföldi is. (nevet) Nem ez az első munkánk a Kultúrbrigáddal az Átrium Film-Színházban, az Igenis, miniszterelnök úr! című előadásban már dolgoztunk együtt, és közös a bizalom. Kicsit vacilláltam ugyan, mert nagyon sokat dolgoztam idén is, és nem volt egyértelmű, hogy a nyarat megint munkával szeretném tölteni, de érdekelt a dolog annyira, hogy elvállaljam.

— Különös mulató ez Az Őrült Nők Ketrece...

— A különlegességét az adja, hogy egy meleg pár a tulajdonosa. A mulató sztárja Albin, akit Stohl András játszik majd, ő a darabban az én párom. Albin művészneve Zaza, ekképpen a női vonások nála lesznek erősebbek, én inkább a férfias személyiségjegyeket fogom képviselni ebben a párosban és a darabban. Most már próbáltunk annyit, hogy elmondhatom a benyomásaimat: szerintem ez a Georges egy decens, visszafogott, igazi konzervatív ember, és tulajdonképpen nincs ebben az egészben semmi különleges. Egy transzvesztitabárt üzemeltetni ugyanis ugyanolyan munka, mint bármelyik másik. A felnőttfilmesek sem feltétlenül perverzek, hanem abból élnek, abból van az üzlet, és nincs többről szó. Attól, hogy Albin és Georges egy ilyen mulatót üzemeltet, még nem perverzek vagy ilyesmi, sőt, ha Georges párja nem lenne annyira extrovertált néha, még azt is mondanám, hogy szürke, hétköznapi párkapcsolatban élnek, a darab szerint már több, mint húsz éve. Az ő igazi pezsgésük, az életük sava-borsa ennek a mulatónak – kvázi mint színházüzemnek – a szervezésében van, és ha egy ilyen mulató primadonnája az ember párja, az semmiképp nem egyszerű, de ettől eltekintve teljesen mindennapos élet az övék.

Fehér Balázs Benővel és Hullan Zsuzsával (fotó: Dudás Ernő)

— A lehető legritkábban szokták a konzervatív jelzővel illetni ezt a darabot, sőt, a bulvármédia mintha inkább provokációt értené ki a darabból. Mi az, ami provokatív Az Őrült Nők Ketrecében?

— A színdarabban, ha engem kérdezel, semmi provokatív nincsen. Az ilyen mulatók nem ritkák, nemcsak világszerte, de Magyarországon is akad belőlük jócskán. Vannak, akik járnak ezekre a helyekre, akik meg nem szeretik az ilyesmit, nem mennek oda.

— Ugyanakkor ez egy családi történet. Georges-nak van egy gyereke, akit a párjával együtt neveltek fel. Azért ez mégis furcsa, nem?

— Ez egy dramaturgiai fogás. Georges-nak egy „baleset”, egy véletlen együttlét után született egy fia, huszonnégy évvel ezelőtt, a nő pedig elhagyta a gyereket, akit Georges és Albin neveltek fel. Sajnos a valóságban is előfordul, hogy az egyik szülő lemond a gyerekéről, és a másikra marad a nevelése. Ritkább, amikor az anya hagyja el a családot, de számos ilyen példa van. Ez egy ilyen helyzet, a srácból pedig egy teljesen hétköznapi, egyébként heteró kamaszt, illetve fiatal felnőttet neveltek fel. Ezt sem tartom provokatívnak. Vannak, akik azt élik meg provokációnak, hogy egyáltalán beszélünk ilyesmiről, pedig ezek nem homo vagy heteró problémák, hanem emberi helyzetek. Azt szokták mondani, hogy ha beszélünk valamiről, az népszerűsít. Elég régóta próbáljuk már ezt a darabot ahhoz, hogy meggyőződéssel ki tudjam jelenteni: a szövegkönyv sehol nem tartalmaz olyat, hogy „legyél meleg”, ahogy az sincs benne, hogy „ne legyen családod”, sőt...

A darab szövete nem olyan rettenetesen erős, nincsenek elementáris lelki mélységek vagy fordulatok, a mondanivalója nem túl bonyolult, sőt egyszerű, de éppen ezért vállalható, mert csak az alapokra koncentrál. Viszont az egyik legfontosabb dologról beszél, és ezt nem könnyű színházi értelemben hitelesen, jól megcsinálni: hogy próbáld meg elfogadni a másikat. Ne feltétlenül fogadd el, de legalább próbáld meg. Mindegy, hogy a szomszédaidról, a párodról vagy éppen a melegekről van-e szó. Én más vagyok, mint a Józan Laci, aki húsz centivel magasabb nálam, ő beüti a fejét a villamos kapaszkodójába, én meg nem. Mások vagyunk, különbözünk. És a különbözés néha konfliktust eredményez, mint a vörösingesek meg a gittegylet esetében a Pál utcai fiúkban. Másnak mindig te vagy más, neked meg a másik. Persze másoktól evidensen elvárjuk, hogy elfogadjanak olyannak, amilyenek vagyunk. Amikor azt mondjuk, hogy másság, mindig valami extrém dologra gondolunk, pedig ugyanaz a mechanizmus működik akkor, amikor felcsöngetünk a fölöttünk lakónak, hogy halkítsa le a zenét hétköznap délután, mint amikor emberek fröcsögve mocskolódnak másokkal a nyílt utcán.

Fotó: Mészáros Csaba

— Nehéz összegyűrni ezt az egyszerű, de mégis most elég nagy súllyal jelen lévő témát azzal, hogy ez egy zenés vígjáték, és nyári bemutató? Ezek összehozhatóak közös nevezőre?

— Azon melózunk, hogy összehozható legyen. Most áll össze a dolog, most keressük a hangsúlyokat, az állapotokat, hiszen ez egy szellemes darab, valóban vígjáték, és zenés is, ennek vannak műfaji követelményei, amit ugyancsak most próbálunk érvényesíteni. Ha jól melóztunk, akkor egy héttel a premier előtt kitisztázódik, hogy mit kell szentimentálisra hagyni, minek kell nyersnek lennie, mikor kell nevetni, és mikor van szükség arra, hogy a légy is elfelejtsen zümmögni. Az igazi nehézség ennek az ívnek a felépítése és kitisztázása. Máshogyan nehéz munka, mint az Igenis, miniszterelnök úr!, ami a szövegre épülő, nagyon szigorú, pergő ritmust diktált. Mondjuk itt is keményen be kell tartani a ritmust. Érdekes feladat megkeresni például a zene megszólalásának a módját. Még az is előfordulhat, hogy az egyik szereplő a színpadon megkérdezi: nincs kedve valakinek énekelni? Mert lehet, hogy így lesz helye ott és akkor a dalnak.

— Gyerekes apát játszottál már?

— Hűha... Színpadon nem emlékszem ilyenre, az Átok című sorozatban volt kamasz lányom. De kamaszkoron túli fiam még soha. Negyvenöt éves vagyok, Fehér Balázs Benő huszonhárom, tehát a darab szerinti előírásnak megfelelünk. Sokszor fiatalnak érzem magam belülről mellette – az én kislányom még jócskán innen van a kamaszkoron –, de azért lassan kezdem megszokni, hogy ő a fiam, végül is korban kijön. Izgalmas az a jelenet, amikor Georges elővenné az apai szigorát, de elég megdöbbentő, hogy a huszonéves gyerek milyen keményen áll ellen ennek, egy komoly konfliktus közepén, és hogyan próbálja meg arra a lehetetlen dologra nagyon eltökélten és határozottan rávenni az apját, hogy a családunk egyik tagját tüntessük el egy napra a színről, mert nem felel meg a menyasszonya családja ízlésének.

— Tudsz pihenni is a nyáron?

— Csak egy gyorsat, mert augusztus 21-től már a Vígszínházban próbálok újra, Az Őrült Nők Ketrecét meg a július 12-i bemutató után játsszuk sokat. Majd máskor pihenek.

Az interjút készítette: N.I.D.

Forrás: Átrium