Novák Péterrel érkezik a Székely Dózsa György Veszprémbe

Szarka Tamás – Vincze Zsuzsa – Zsuráfszky Zoltán: Székely Dózsa György című tánckrónikáját láthatják a nézők a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában július 22-én (kedden) este kilenc órakor Veszprémben, a Szentháromság téren. A főszereplő Novák Péter, aki az 1990-es évek elején a Veszprémi Petőfi Színházban játszott.

A Dózsa György Emlékévhez csatlakozva a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes jogutódjaként létrejött Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán olyan látványos koreográfiát készített, amely a szerelmes férfit, a mélyen hívő parasztvezért, a vívódó embert szeretné megmutatni a közönségnek.

 

Az általa rendezett darabban végigkísérik Dózsa küzdelmét, szerelmét és bukását a tragikus végkifejletig, a megtorlásig, amelynek szörnyűsége elborzasztotta még az akkori, sok vért és háborút látott Európát is.

 

dozsa142

 

A történelmi forrásokon nyugvó táncjátékot Vincze Zsuzsa írta, akinek nevéhez fűződnek a jelmezek is. A produkció zeneszerzője és dalszövegírója a Ghymes együttes egyik alapítója, Szarka Tamás. A tánczenei szerkesztő Makó Péter, a Csík zenekar tagja.

 

Dózsa Györgyöt Novák Péter alakítja, Pálffy Piroska szerepében felváltva láthatják a nézők Eredics-Fekete Zsuzsannát és Hajdu Sarolta Regét. Bakócz Tamást kettős szereposztásban formálja meg Oberfrank Pál és Kertész Péter. Csáky főúrként Valach Gábor lép színpadra. A díszlet Tóth Kázmér munkája.


A Székely Dózsa György tánckrónika nagyszabású nyári előadás-sorozat keretében érkezik Veszprémbe Temesvár, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Szabadka, Budapest és Nyíregyháza mellett.

 

Forrás, fotó: Veszprémi Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása