Színháziak is részt vettek a Pride-on - Jordán és Alföldi is megszólalt

Jordán Tamás és Alföldi Róbert is idén vettek először részt a Budapest Pride-on. A Hvg videós összefoglalójában ők is megszólalnak.

 

 

"Rendkívül fontosnak tartom, hogy most, amikor ennyire erősödik az országban a megosztottság, a kirekesztettség, a rasszizmus, jelezzem azt, hogy ez ellen vagyok minden erőmmel" - fogalmazott Jordán Tamás, a szombathelyi színház igazgatója.

 

Alföldi Róbert elmondta: úgy gondolja, hogy most egyfajta bűnbakképzés tapasztalható  az országban és a hivatalos politika részéről, ezért fontosnak tartja, hogy bármiféle megkülönböztetés ellenében az embernek ott kell lennie és fel kell emelnie a hangját. Arra a kérdésre, hogy hogy érzi magát Magyarországon 2014-ben, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója így felelt: "Én rosszul, de ez a hazám, és én itt akarom jól érezni magamat." 

 

alfoldi pride

Fotó: Vajda József / Népszava

 

Alföldi Róbert és a szintén résztvevő Lang Györgyi arról is beszéltek, hogy a "családvédők" ("A család nevében" nevű Facebook-csoport  tagjai, a Kossuth téri ellentüntetés szervezői) is nyugodtan csatlakozhatnának a vonuláshoz. A videóban megszólaló "családvédők" szerint azonban az azonos nemű emberek "abnormális" kapcsolata ellen "valami megoldást" kell találni, különben "kihal az emberiség", "súlyos közjóromlás" és "veszélyhelyzet" következhet be, úgyhogy erre nem került sor.

 

süti beállítások módosítása