Csalókavilág - Bemutatták a veszprémi színház táborlakóinak előadását

A Veszprémi Petőfi Színház táborának Csalókavirág című előadását tartották meg a Latinovits-Bujtor Játékszínben szerdán. A tíznapos műhelymunkában harmincan vettek részt; a 9-15 éves gyermekek előadását a tervek szerint az intézmény szeretné rendhagyó irodalomórák keretében bemutatni a városban.

A Veszprémi Petőfi Színház immár második alkalommal rendezett színházi tábort 9-15 éves gyerekeknek. A nyári műhelymunka keretében a fiatalok megismerkedhettek a színészmesterség alapjaival, drámapedagógiai foglalkozások és módszerek segítségével fejleszthették képességeiket, miközben a tíz nap alatt színpadra állítottak egy darabot. Így átélhették azt, miként készül egy előadás az olvasópróbától a bemutatóig.

 

csalokapeter5774

 

Szeles József színész, a színházi tábor ötletgazdája idén megkérte Máté P. Gábor kollégáját, hogy Weöres Sándor Csalóka Péter című bábjátéka alapján állítson össze egy olyan darabot, amelyet a gyerekek elő
tudnak adni. Így született meg a Csalókavilág című produkció Romhányi József verseivel, zenei részekkel kiegészülve.

 

A táborban a gyerekek Mákszem Lenkének, a Kabóca Bábszínház tagjának segítségével ismerkedhettek meg a bábozással. Kis Katalin tánc-és mozgásművészeti órákat tartott, hogy az előadás koreográfiáját el tudják sajátítani. Drámapedagógia foglalkozásokat vezetett a gyerekeknek Péti Krisztina dramaturg, Módri Györgyi színész-tanár pedig zenészként szerepelt velük az előadásban. A darabot Szeles József és Tóth Loon színész-tanárok irányításával próbálták a táborozók, akiket Kovács Noémi Zsuzsanna rendezőasszisztens is segített a tíz nap alatt.

 

DSC 0147

 

A záróelőadáson Oberfrank Pál, a színház igazgatója köszöntötte a nézőket és a gyerekeket, akik emléklapot vehettek át. A táborozók titkos szavazása után a legjobb fiú szereplő címet Keller Márton érdemelte ki. A legjobb lányszereplőnek Gáspár Fannit és Morgan Matildát választották, míg a legcsintanalabb szereplő díjjal Arbas Socias Carlos Alexandert jutalmazták.

 

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

 

 

süti beállítások módosítása