Pálfi György kapta a legjobb rendező díját Karlovy Varyban

Pálfi György Szabadesés című filmje több rangos elismerést is kapott a nyugat-csehországi Karlovy Varyban.

A 49. nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjának zsűrije Pálfi Györgynek ítélte a legjobb rendező díját, míg a Szabadesést különdíjjal jutalmazta.

 

A rendezőnek és a film producerének, Pusztai Ferencnek a díjjal együtt 15 ezer dolláros jutalom is jár.
    

"Azért vagyok ma itt, mint a legjobb rendező, mert egy csodálatos stábom van" - jelentette ki Pálfi György, amikor a fesztivált záró gálaesten személyesen átvette a legjobb rendezésért járó díjat.
    

palfi dij

 

A különdíj átvételéhez már a stáb is a színpadra vonult. "Nehéz ez a díj" - jegyezte meg mosolyogva Pusztai Ferenc, a film producere, amikor Luis Minarro, a versenyprogram zsűrijének elnöke kezéből a saját kezébe vette a Kristály Glóbuszt. Pusztai is megköszönte a film stábjának a munkáját, s egyben köszönetet mondott a rendezőknek is a meghívásért.
    

A versenyprogram zsűrijének két díja mellett az Europa Cinemas mozihálózat zsűrije a Szabadesésnek ítélte az Europa Cinemas Label díjat. "A Szabadesés egy szokatlan kollektív élmény ígérete, amely képes ellentétes érzések és értékes viták kiváltására" - indokolta döntését az Europa Cinemas zsűrije.
    

palfi karlovy v

Pálfi György és színésznői: Buza Tímea, Gera Marina és Hőrich Nóra Lili

Fotó: Europress

 

A Kristály Glóbusz-fődíjat az idén a Simindis kundzuli (Kukoricasziget) című, George Ovashvili rendezte grúz film kapta.
    

A legjobb női szerepért Elle Fanning, az amerikai Low Down című, Jeff Preiss rendezte alkotásban nyújtott alakításáért, a legjobb férfi szerepért az argentin Nahuel Pérez Biscayar, a David Lambert rendezte Je suis a toi című belga-kanadai filmben nyújtott alakításáért kapott díjat.
    

A Nyugattól keletre versenyszekció győztese a Klass Korrektsii című Ivan I. Tverdovszkij rendezte orosz-német film kapta. A díjjal 20 ezer dollár is jár.
    

A dokumentumfilmek kategóriájában két film kapott díjat, s egyben ötezer-ötezer dollárt. A 30 percnél hosszabb dokumentumfilmek kategóriájában a Waiting for August című Teodora Ana Mihai rendezte belga filmet, míg a fél óránál rövidebb dokumentumfilmeknél az Autofocus című Boris Poljak rendezte horvát filmet díjazta zsűri.
    

A filmszemlén Mel Gibson, valamint William Friedkin neves és elismert amerikai filmesek életműdíjat kaptak a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásukért.
    

A fesztivál tavalyi (2013), 48. évfolyamában Szász János A nagy füzet című alkotása nyerte el a fődíjat, a Kristály Glóbuszt.
    

"A Szabadesésben egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások és lakóik nem mindennapi történeteit ismerhetjük meg. A film főszereplői Molnár Piroska és Benedek Miklós, a további szerepekben többek között Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás és Hegedűs D. Géza látható. A forgatókönyv Pálfi György és Ruttkay Zsófia közös munkája, a film operatőre Pohárnok Gergely volt.
    

Az idei Karlovy Vary filmfesztivál programját három magyar játékfilm és egy rövidfilm bemutatója gazdagította. A közönség Pálfi filmje mellett először láthatta Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valamint Ferenczik Áron Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című rövidfilmjét" - olvasható a Magyar Filmunió, a Magyar Nemzeti Filmalap – Vertigo Média közös közleményében.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása