Vácott rendezik meg a siket művészek európai fesztiválját

Európa tizenkét országából és Hongkongból is érkeznek művészek Vácra, a SALVIA Európai Siket Művészetek és Kultúra Fesztiváljára, amelyet július 21. és 26. között rendeznek meg.

A nemzetközi fesztivál alapítója, a Belgiumban élő siket színész-rendező, Salvatore Falletta szerint a SALVIA-n az európai siket színészek és művészek megoszthatják művészi értékeiket, a rendezvények ideje alatt előadások és barátságok is születnek - írta az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában a váci fesztivál két főszervezője, Mikesy György, a váci siketek iskolájának igazgatója és Petke Lajos, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) váci szervezetének elnöke.

 

Az első két fesztivált Belgiumban rendezték, majd Moszkva, München, Helsinki, Ljubljana és Tallinn adott otthont a SALVIA találkozóknak.

    

A szervezők felidézték, hogy a legutóbbi, két évvel ezelőtt Tallinnban megrendezett fesztiválon senki sem vállalta fel a 2014. évi rendezvény lebonyolítását. A SINOSZ váci szervezetének titkára – aki egy flamenco-táncegyüttes tagjaként vett részt a fesztiválon – jelentkezett, majd gyors üzenetváltást folytatott váci sorstársaival, akik rábólintottak a kezdeményezésre. Ilyen előzmények után kezdődött a szervezés a Pest megyei város önkormányzatának, polgármesterének és másoknak a segítségével.

 

salvia


A váci fesztiválra Belgiumból, Lettországból, Horvátországból, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Szlovéniából, Németországból, Észtországból, Csehországból és Szlovákiából érkeznek siket művészek előadásaikkal, az Európán kívüli siket művészetekből pedig egy hongkongi társulat ad ízelítőt.

 

A sorrendben nyolcadik, váci fesztivált július 21-én délután a programoknak helyet adó Madách Imre Művelődési Központban nyitják meg, majd három napon át színházi előadások váltják egymást. Délelőttönként próbák, workshopok zajlanak, az esték pedig egyebek mellett bográcsozással és magyar ételek kóstolásával telnek.
    

Vácott a siket képző- és iparművészek is bemutathatják tudásukat: fazekasok, fotósok, festők, szobrászok és textilesek alkotásaiban gyönyörködhetnek a hazai és külföldi vendégek.
   

A rendezvény nyitott, a szervezők 50–150 halló érdeklődőre számítanak.
    

A kiállítással és kézműves vásárral gazdagított fesztivál, melynek háziasszonya Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista lesz, július 25-én gálaesttel ér véget. 

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása