Közönségtalálkozó az Elfújta a szél sztárjaival

Július 17-én, csütörtökön, 17 órakor ismét közönségtalálkozót tart a Szegedi Szabadtéri a REÖK-ben: az idén visszatérő Elfújta a szél című musical szereplői mesélnek a darabról, a tavalyi bemutatóhoz képest történt változásokról.

Képet kaphatnak arról is, hogy az új beállóknak mekkora kihívás volt egy már kész produkcióba beilleszkedni.

 

Az érdeklődők találkozhatnak többek közt Somogyi Szilárd rendezővel, Janza Katával, Szulák Andreával, Szabó P. Szilveszterrel, Lehoczky Zsuzsával, Dolhai Attilával, Muri Enikővel és Serbán Attilával is. A program ingyenes.

 

10409484 825825934095725 1920525113850316797 n

 

Visszatért az Elfújta a szél:

 

A tavalyi Szabadtéri-évad legnagyobb sikere az Elfújta a szél musical volt, így nem csoda, ha a nézők visszatapsolták a világhírű szerelmi történetet. Az idei előadások egyik érdekessége, hogy új karakterek jelennek meg a 2013-as nyári bemutatóhoz képest. Új szereplő lesz Scarlett testvére, Suellen, továbbá Pork, a komornyik és Jack, a szolgáló is helyet kaptak a történetben.

 

 

Videóajánló:

 

 

A hétvégi előadásokon láthatja a közönség Dolhai Attilát utoljára új musical-szerepben: a nyári Elfújta a szél frissített szereposztásában Ashley Wilkes karakterét alakítja. Ősztől elbúcsúzik a műfajtól. Hosszas mérlegelés után döntött úgy, hogy tíz rendkívül sikeres év után elköszön a musical műfajától. Új irányt kíván adni karrierjének, ez pedig rengeteg áldozatot, kiemelt koncentrációt követel tőle. Új műfajokban szeretné kipróbálni magát a jövőben.

 

„Kíváncsi vagyok, hogyan fogadja a közönség a döntésemet – mondja. – Nekik köszönhetem ezt a csodálatos évtizedet, amely során végig kitüntettek figyelmükkel, nagy szeretettel követték a pályám alakulását. Most tanulni szeretnék, fejleszteni az énektudásomat, tágítani a határaimat. Alapvetően jó érzéseim vannak a döntésemmel kapcsolatban."

 

91650abe72b74891ce17dffa3726f716 XL

 

Dolhai Attila olyan partnerekkel lép színre a legendás szerelmi történetet feldolgozó darabban, mint Szulák Andrea, Lehoczky Zsuzsa, Janza Kata, Szabó P. Szilveszter.

 

Az Elfújta a szél című musicalt július 18-án, 19-én és 20-án láthatják a Szegedi Szabadtéri Játékokon, jegyeket már 4100 forinttól lehet vásárolni.

 

süti beállítások módosítása