A Titkaink lett a THEALTER legnépszerűbb előadása

Második alkalommal adtak át fesztiváldíjakat a szegedi kortárs színházi seregszemlén.

A fesztivál kritikusdíját a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Rózsák című előadása kapta. A fesztivál legfiatalabb színházcsinálói, a Tea for Two workshop résztvevői Ötvös Andrásnak ítélték oda a THEALTER-angyalt A csemegepultos naplója című Orlai Produkcióban nyújtott kiemelkedő színészi teljesítményéért.

 

titkaink

Titkaink (fotó: Puskel Zsolt, fidelio.hu)


9 nap alatt, 11 helyszínen 7 ország 26 alkotócsoportja mutatkozott be a 24. szegedi nemzetközi színházi fesztiválon. Több mint 70 eseményt kínáltak az idelátogatóknak, de mindössze a programok egyharmadára kellett belépőjegyet váltani. Több előadást meg kellett ismételni a nagy érdeklődésnek köszönhetően, és az ingyenesen látogatható programok magasabb aránya ellenére a nézőszámot és a jegybevételt 25%-kal tudták növelni az elmúlt évhez képest. A színházi előadások mellett ingyenes szabadtéri, irodalmi és szakmai programokkal várták az érdeklődőket. A fesztivál lebonyolításában 24 önkéntes volt a szervezők segítségére.

 

A fesztivál díszvendége Urbán András rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója volt. Az itthon Jászai Mari- és Párhuzamos Kultúráért-díjjal, Szerbiában pedig Vajdasági Magyar Művészeti Díjjal, Avantgárd Hagyományai Díjjal, valamint Joakim Vujić-díjjal kitüntetett alkotó két előadását láthatták a nézők.

 

rozsak szabadka

Rózsák (Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház)

 

A találkozó hagyományaihoz híven idén is képviseltette magát az utánpótlás, a fesztivál programjának újra kiemelt része volt a műhelymunka. A színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett THEALTER Tea for Two tréningkurzusok vezetésére a fesztivál díszvendége, Urbán András, Horváth Csaba, valamint Gemza Péter és Mészáros Tibor vállalkoztak. A workshop címe: Hallasd a hangod! – Antigone Realoded, a kurzusok résztvevői közösen dolgozva fogalmazták újra, igazították magukra a klasszikus dráma problematikáját. A munkafolyamatot fiatal színházi újságírók dokumentálták, az izgalmas tréningbemutatókat a fesztivál nyitó, illetve záró napján láthatta a közönség.

 

A találkozó programjában 4 premier, valamint az Újvidéki Színház Végel László regénye nyomán készült, többszörösen díjnyertes Neoplanta című előadásának magyarországi bemutatója is szerepelt. A produkciók közül 7 csak Szegeden volt látható, a fesztivál ideje alatt.

 

A fesztivál nyitó napján tartották a sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című előadás ősbemutatóját, a produkció az Aradi Kamaraszínház, a fesztivált szervező szegedi MASZK Egyesület és a Bakelit Multi Art Center koprodukciójában készült, ősztől Aradon és Budapesten is látható lesz.

 

fesztivaldijak IMG 1452

Fesztiváldíjak (fotó: MASZK Egyesület)

 

Nagy érdeklődés kísérte a szabadtéri programokat is: az Élőkép Színház Pirosruhások, és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzős irodalmi-drámai tagozatosainak szintén az Antigoné-problematikára reflektáló Gyűlölni nem… című utcaszínházi produkciója is népszerű volt, utóbbi a 7. Ördögkatlan Fesztiválon is látható lesz.

 

A szakmai kísérő programok között idén is helyet kapott a kritikus szekció, a beszélgetések a THEALTER Rádió adásaival együtt meghallgathatóak a Rádió Mi, Szeged nonprofit, civil közösségi rádiójának honlapján (www.radiomi.hu/thealterradio).


Az eseményekről a fotókkal illusztrált THEALTER-blogok és az Ex-stasis, a fesztivál lapja is tudósított, és idén is forgattak THEALTER Híradókat, melynek adásai szintén elérhetőek lesznek a fesztivál honlapján (www.thealter.hu), illetve a Facebookon (www.facebook.com/thealter).

 

Forrás: MASZK Egyesület

 

süti beállítások módosítása