3:1 a szerelem javára - Zenés vígjátékot mutatnak be Gyulán

Július 31-én mutatja be a Gyulai Várszínház a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal koprodukcióban készült 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot, Bagó Bertalan rendezésében.

Ajánló az előadás elé:

 

Az 1936-ban született mű szerzőit feltehetően a berlini olimpián sikeresen szereplő magyar sportolók, köztük az olimpiai aranyérmet nyert pólósok ihlették meg a zenés vígjáték megírására.

 

haromegy

 

Egy londoni szállodában a magyar csapat az angolok felett aratott 3:1-es győzelme és nem kevés whisky elfogyasztásának hatása alatt készülődik Budapestre. Ugyanakkor a szálloda báltermében esküvőre készülődő skót család várja a menyasszony angol vőlegényét. A várakozást elunó menyasszony megszökik kényszerházassága elől, és - mit tesz isten - az indulásra készülődő vízilabda-válogatott lakosztályában keres menedéket. A lovagias magyar pólósok védelmükbe veszik az egyébként észvesztően csinos hölgyet, és a csapatkapitány tiltakozása ellenére magukkal viszik Badacsonyba, ahol a visszavágóra kell(ene) készülniük. Az edzőtábor nyugalmát azonban nemcsak a szöktetett menyasszony, hanem egy leány-iskola és a Londonból érkező skót apuka is megzavarja.

 

haromegy2

 

Forrpontig hevült érzelmek, számtalan poén és vidámság közepette a végeredmény nem lehet kétséges: ének, tánc, humor, szerelem, és sok-sok félreértés két félidőben!

 

haromegy3

 

 

Ábrahám Pál - Harmath Imre - Szilágyi László - Kellér Dezső:

 

3:1 a szerelem javára

 

Szereplők:


Gingi - Földes Eszter
Melinda - Váradi Eszter Sára
Mira - Varga Gabriella
Bertuska - Radnay Csilla
Cheswick - Kricsár Kamill
Báró Szirmay - Sághy Tamás
Blazsek II. - Makranczi Zalán
Károlyi Gyurka - Kádas József
Braun - Lábodi Ádám
Pufi - Krisztik Csaba
Csöpi - Andrássy Máté
Lali - Rovó Tamás
Száraz - Gál Gergely
Sári - Szirmai Irén
Lonci, Mr. Titkárnő - Vida Emőke
Abigél - Kertész Júlia
Zsuzsa - Horváth Bernadett
Szobalány, Borcsa, Stancingerné - Ostorházi Bernadett
Bence, Bob, Pedellus - Juhász Illés

 

Díszlettervező: Sánta Borcsa
Jelmeztervező: Sánta Borcsa
Koreográfus: Blaskó Borbála
Koreográfus-asszisztens: Szirmai Irén
Zenei vezető: Dobri Dániel
Dramaturg: Tucsni András
Korrepetitor: Réti Anikó
Súgó: Szarvas Éva
Ügyelő: Horváth Iza
Rendezőasszisztens: Haszmann Kata

 

Rendező: Bagó Bertalan

 

Bemutató:

2014. július 31., 20:30

Tószínpad, Gyula

 

További előadások:

augusztus 1., 20:30

augusztus 2., 20:30

 

süti beállítások módosítása