Rátóti az egyedüli pályázó a Csiky igazgatói posztjára

Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház jelenlegi ügyvezető igazgatója az egyedüli pályázó a városi közgyűlés által a teátrum vezetői posztjára egy hónappal ezelőtt kiírt, s július 30-án lejárt pályázatára.

Kaposvár közgyűlése a pályázatot azért írta ki, mert a közhasznú nonprofit kft-ként működő intézményt ügyvezető igazgatóként irányító Rátóti Zoltánnak ez év végén lejár a 2010-ben elnyert megbízása. A munkakör betöltésére vonatkozó szabályok szerint a pályázatot fél évvel a határozott jogviszony megszűnése előtt kell meghirdetni.

 

ratoti zoltan

 

Rátóti Zoltán már korábban jelezte, hogy ismét megpályázza a direktori posztot. Az ügyvezető igazgató csütörtökön az MTI-nek megerősítette: szeretné folytatni a négy évvel ezelőtt megkezdett munkát. Azon viszont meglepődött, hogy ő az egyedüli pályázó - tette hozzá. A mostani pályázatáról elmondta: változatlanul a színház tervezett felújítása, a társulat erősítése szerepel a kiemelt célok között.


Rátóti Zoltán pályázatát a közgyűlés döntése előtt egy szakmai bizottság véleményezi, melynek tagja a színházművészeti bizottság delegáltjaiként Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Molnár Piroska, a budapesti Thália Színház színművésze, Sztarenki Pál, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze, a szakminiszter delegáltja Hausenblasz Dóra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárságának művészeti főosztályvezetője, a szakszervezet képviselője Tóth Géza, a kaposvári színház művésze, továbbá a testületben helyet kapott a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője, Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere és Csató László, a közgyűlés oktatási, tudományos és kulturális bizottság tanácsnoka is.


"Nagyon fontosnak tartom a bizottság véleményét" - hangsúlyozta Rátóti Zoltán, hozzátéve: egyúttal várja a bizottsági tagok részéről felmerülő kérdéseket.


A csaknem másfélszáz fős intézményt vezető igazgató munkakörének betöltéséről - a szakmai bizottság véleményének mérlegelése alapján - a munkáltatói jogkört gyakorló közgyűlés a szeptemberi testületi ülésen dönt.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása