Képtelen történet - Ősszel mutatják be a soproni társulattal forgatott filmet

Befejezték a Képtelen történet című játékfilm vágását; a soproni színház társulatának közreműködésével készült alkotást a tervek szerint szeptemberben nyilvánosan bemutatják Sopronban és később a közmédiában is.

A Képtelen történet című játékfilmet a nyár elején forgatták le Pápán, Sopronban és környékén, valamint Budapesten. Az alkotás producere Pataki András, a leghűségesebb város teátrumának az igazgatója, a rendező Bozsogi János, az operatőr Mike László. A főbb szerepekben Bánsági Ildikó és a soproni Petőfi Színház tagjai láthatók.

 

keptelen tortenet

Forrás: soproniszinhaz.hu


Pataki András elmondta: a holokauszt-emlékévhez csatlakozva filmesítenek meg egy olyan valóságos alapokon nyugvó történetet, amelynek témája az emlékezést segítheti.

 

Hámori András ötlete alapján Németh Ervin írta meg a film forgatókönyvét, amely arról szól, hogy egy pápai származású író festménye hátoldalán egy zsidó családot ábrázoló fényképet talál. A rajta lévő írásból kiderül, hogy a fotón szereplő szülők hagyták a képet fiúkra. Az író a rejtély nyomába ered, felkeresi szülővárosát, ahol újabb információkhoz jut. A legfontosabb támpont nagynénje naplója, amelyből kiderül: a zsidó pár elcserélte a gyermeket, hogy biztonságban legyen az üldöztetés idején. Az író megtalálja azt az asszonyt, aki sajátja helyett felnevelte a zsidó fiúcskát. Bár a történet főszereplője a fiú, a film cselekménye nem az ő életét követi nyomon, hanem a megmentésében részt vevők szemszögéből mutatja be a holokauszt borzalmait.


A filmet - amelyet 8 millió forinttal támogatott a Miniszterelnöki Hivatal Civil Alapja-  oktatási segédanyagként elektronikus formában minden magyar általános iskola és középiskola megkapja.

 

Forrás: soproniszinhaz.hu

 

 

süti beállítások módosítása