Tizenöt bérletet kínál a Zenthe Ferenc Színház

Korábbi hat színházbérlete mellett kilenc új bérletsorozatot kínál a 2014/2015-ös évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.

Simon Lajos színházigazgató a teátrum csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: többek között lesz családi bérlet, bérletsorozatot indítanak a 100 éve született Tolnay Klári emlékére, valamint „surranó” bérletet is hirdetnek azok számára, akik még nem tartoznak a rendszeres színházlátogatók közé.


A salgótarjáni színházigazgató hozzátette, hogy a nézőszám növelése érdekében az idén sem emelik a színházi bérletek árát, a jegyárakat pedig csökkentik. Megjegyezte: az új, családi bérletsorozat célja, hogy azok a családok, akik ritkán jutnak el egy-egy pesti színházi előadásra, költségtakarékosan nézhessenek meg sikerdarabokat. Ilyenek lesznek például a Vígszínház vendégelőadásai, A dzsungel könyve és A padlás, valamint a Nemzeti Táncszínház produkciója, a Csipkerózsika is.

 

albert-camus-felreertes-zenthe-ferenc-szinhaz

Albert Camus: Félreértés (Zenthe Ferenc Színház)

 

Simon Lajos közölte: tárgyalásokat folytattak a nógrádi városok polgármestereivel, így a társulatuk új előadásait bérletben viszik majd a pásztói, bátonyterenyei, szécsényi, rétsági és balassagyarmati művelődési házakba. Emellett budapesti, illetve határon túli fellépéseket is lekötöttek már.


Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere bejelentette: a Zenthe Ferenc Színház kamaraszínházi előadásaira két új színpadot is biztosít ingyenesen az önkormányzat: a hónapokon belül elkészülő, új ifjúsági szórakoztató központot a városközpontban, valamint az egykori bányászkaszinót Salgóbányán, amelynek a felújításával az idén ősszel végeznek.

 

Susán Ferenc, a társulat főrendezője közölte, hogy a társulatnak öt új produkciója lesz: az általa már 25 évvel ezelőtt is rendezett Liliomfi, Pásztor Tibor és Gyuriska János főszereplésével, a Min nevet

az ember? címet viselő kabaré, Harold Pinter Hazatérése, amelyben Mikó István is színpadra lép, az A győztes szolgalegények mesedarab, valamint a Képzelt beteg, Koltai Róberttel a főszerepben.


A főrendező szólt arról is, hogy a szeptemberi előadásokra megújítják a színpadvilágítást, és reményeik szerint a székfoglaló bérlet segítségével a nézőtér 562 székét is kicserélhetik. Bejelentette továbbá, hogy a két évvel ezelőtt alakult társulathoz szerződtették a város szülöttét, Gyuriska Jánost. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Horvai István és Máté Gábor osztályában 1999-ben végzett színművész 15 éven át a Vígszínház tagja volt, majd a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozott. Az MTI-nek elmondta: kihívást lát abban, hogy szülővárosa fiatal színházában játsszon, s rendezni is fog, Harold Pinter Hazatérését viszi majd színpadra. 

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása