"Keresem, hol a helyem a világban" - Czukor Balázs válaszolt

Czukor Balázs színész-rendezővel készített interjút a Marie Claire. Lapszemle.

A Marie Claire cikkéből:

 

Az interjú többek között azt a kérdést járta körül az idén 35 éves alkotóval, hogy a színészet vagy a rendezés területén érzi-e inkább otthon magát. "Mindkét oldalon értek már nagy örömök és fájdalmak, de az biztos, hogy sok időnek kell eltelnie, hogy kiderüljön, hogy igazán jó vagyok-e valamiben. Hiszek abban, hogy folyamatosan lehet fejlődni, és talán ahhoz is kell egyfajta tehetség, hogy meg tudj újulni, de lehet, hogy ez már bátorság kérdése. A rendezésben az az izgalmas, hogy jobb esetben én választhatom ki, hogy milyen anyaggal szeretnék dolgozni. Általában szeretek olyan színészeket választani, akik nincsenek előtérben, vagy kíváncsiak kísérletezőbb próbafolyamatra, és akikben azt látom, hogy nem pusztán a saját szerepükre tudnak koncentrálni, hanem az egész előadás ütőerén rajta tudják tartani a kezüket. Sokszor idegenséget érzek az iránt, ami még mindig a színházat jelenti. Zavarba ejt, hogy a nézőkre ráoltják a villanyt, ők megnézik az előadást, aztán azt kezdenek vele, amit akarnak, nem szólhatnak bele" - fogalmazott Czukor Balázs.

 

Czukor-Balazs

 

"Színészként nagyon sokszor azt éreztem, hogy személyesebben, és izgalmasabban tudnék az épp próbált darabhoz rendezőként hozzányúlni, ez csak ritka esetben inspirálta a rendezőket, inkább konfliktushelyzetekhez vezetett. Szeretem az utolsó részletekig bevonni a színészeket, mert ők viszik a hátukon majd az előadást. Ez lehetőséget ad arra, hogy a színészek az épp aktuális problémájukat, vagy arról alkotott képüket fogalmazzák meg egy szerepben. Alapvetően nagy nehézsége a színészi létnek, pontosabban a társulatni létnek, hogy nem igazán válogathatsz a szerepek között. A színház igazgatója egyszer csak azt mondja, hogy jövőre ezt meg ezt játszod, és ezt meg ezt nem te játszod. Ez egy állandó függés, ami ahhoz hasonlít, mintha az ember előtt lenne egy tál étel, és arra várna, hogy rávesse magát, aztán, mikor felzabálta, várja a következő adagot. Színészként nehéz ezt megélni, hogy van mikor rengeteg a munka, és van, hogy szinte semmi. A rendezésben nagyon izgalmas, hogy te magad szabhatod a határaid, nem más instrukcióit követed, nagyobb a szabadság" - mondta Czukor Balázs.

 

Arra a kérdésre, hogy közelgő 35. születésnapja jelent-e valamilyen vízválasztót, Czukor Balázs így felelt: "Még nagyon sok minden érdekel, szeretnék rendezni, koncertezni, filmekben játszani, és persze jó lenne külföldön is újra eltölteni huzamosabb időt. Aztán lehet, hogy pár év múlva egy valaminél kikötök. Az alkatomból is fakad, hogy szeretek több mindent egyszerre csinálni, és azt hiszem, hogy olyan kort is élünk, amikor semmi sem elég. Sok álmatlan éjszakát okoz, hogy keresem, hogy hol a helyem a világban."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása