Elhunyt Bajor Imre

Életének 58. évében elhunyt Bajor Imre színművész.                                                                                                                             

Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek.

 

Bajor Imre


Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten, több tévésorozatban és filmben játszott, gyakori szereplője volt humoros televíziós műsoroknak és a Rádiókabaréban is rendszeresen hallható volt. Színi pályáját 1976-ban az Állami Déryné Színháznál kezdte gyakorlószínészként. 1984-től kisebb szerepeket játszott a színházban, innen 1989-ben szerződött a Játékszínhez, 1999 óta szabadúszó. Főbb színpadi szerepei: Beck (Zsolt: Erzsébetváros), Bill (Maugham: Örökké téged), dr. Spórum (Molnár: A jó tündér), Miska, a lovászfiú (Szirmai: Mágnás Miska).

 

1990-ig már több mint egy tucat tévé- és mozifilmben szerepelt, az országos ismertséget a Szomszédok című tévésorozat hozta meg számára, ahol 77 részen át alakította Olit, a meleg fodrászt. Ez volt az első alkalom, hogy egy meleg karakter népszerű lett Magyarországon, Oli ugyanis a közönség egyik legnagyobb kedvencévé vált a szereplők közül.

 

A művész 1999-től rendszeres vendége volt az RTL Klub Heti Hetes című műsorának. Az ezredfordulóra az ország egyik legnépszerűbb komikusa lett. Ő játszotta a főszerepet a harmincas évek két nagy sikerű filmvígjátékának új változatában, a Meseautóban (2000) és az Egy szoknya, egy nadrágban (2005). Tímár Péter 2004-es Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnereként komédiázott.

 

Művészetét díjakkal is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

 

Forrás: MTI, index.hu

 

süti beállítások módosítása