Először lesz Színházsátor a Kolozsvári Magyar Napokon

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata augusztus 21. és 24. között színes programkínálattal várja a Farkas utcai Színházsátorba az 5. Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit.

Csütörtöktől vasárnapig minden nap 11 és 13 óra között Apróterasz gyerekprogramra, 14 és 16 óra között Felolvasószínházba, 16 és 18 óra között a Bungalóba, a programok között pedig a Szusszanóba várja az érdeklődőket a Színházsátor.

 

kmn

 

A gyerekek számára meseteraszt, mesejáték-versenyt, valamint az Óz, a nagy varázsló című nagysikerű mesemusical szereplőivel való találkozást kínálja a program. A felnőtteket felolvasószínházi alkalmakkal, batyus partival, szalontánc-tanulással és számos más eseménnyel várják a társulat tagjai. A Színházsátorban lehetőség nyílik a társulat színészeivel való személyes találkozásra, beszélgetésre, valamint pihenésképpen a színház régi és új kiadványainak böngészésére is.  

 

A Kolozsvári Magyar Napok színházi programkínálatában a kolozsvári színház több előadása is szerepel: az Andrei Șerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal, augusztus 19-én, kedden este 7 órától, valamint augusztus 24-én, vasárnap délután 5 órától, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás pedig csütörtökön, augusztus 21-én este 7 órától lesz műsoron a Stúdióban. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadás rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon lesz látható augusztus 20-án, délután 6 órai kezdettel.

 

serena

Kép a Serena in X-tremis c. előadásból

 

A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítására kerül sor, melyet augusztus 19-24. között naponta 10-től 16 óráig lehet megtekinteni. A kiállítást augusztus 23-án este fél 7-től Tompa Gábor, a színház igazgatója nyitja meg. "Vajon mennyien látták Csík, Gyergyó, Háromszék környékét, a Hargita fenyveseit és tisztásait, a látványos naplementéket és isteni fényű hajnalokat a sólyom, vércse vagy sas szemével? Fodor István, kiváló csíkszeredai fülorrgégész-főorvos, szenvedélyes színház- és művészetpártoló, barátja repülőgépéből készített döbbenetes szépségű felvételeket Erdély csodás tájairól, számunkra eddig soha nem látott perspektívából..." - áll a kiállítás ajánlójában.

 

A színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt: hétfőn, augusztus 18-án este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadása (rendező: Kovács Levente), szerdán, augusztus 20-án délután 5 órától pedig a Béres László által rendezett Lola Blau lesz megtekinthető Bartha Boróka előadásában.

 

Az előadásokra jegyek már kaphatók a www.biletmaster.ro weboldalon, valamint előadások előtt egy órával a helyszínen. A Serena in X-tremis szabadtéri koncertelőadás ingyenes.

 

süti beállítások módosítása