A padlás - Tatabányán már próbálják a musicalt

A Harangi Mária rendezésében készülő musical olvasópróbáját augusztus 12-én tartották a Jászai Mari Színházban.

 Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter klasszikus musicalje, A padlás lesz a 25. jubileumi évad első nagyszínpadi premierje a Jászaiban.

 

Az olvasópróbáról:

 

 

A Harangi Mária rendezésében, Dévai Balázs, Erdélyi Tímea, Egri Márta és Kardos Róbert főszereplésével készülő darab olvasópróbáját augusztus 12-én tartották Tatabányán. A bemutató szeptember 27-én lesz.

 

10670

 

Félig mese-félig musical, A padlás:

 

...Szuperintelligens számítógép, körözött betörő, időzített bomba, rádiójelek fényév távolságra, és persze holdfény, pókháló... Egy ócska padlás, csak olyan, mint százezer másik, iszonyú piszok van... És mégis: ez az a hely, ahol kelet és nyugat összeér, ahol a fény a sötéttel összefér, ahol minden szellem látható, és minden szólam hallható, ahol nem fáznak a csillagok, s ahol emlékünk majd élni fog. A hely, ahová tartozunk, s ahol néha másról álmodunk. Így hiszi a négy elfelejtett mesehős, s itt várják be a Révészt, aki átsegíti őket oda, ahol ők élnek: az örökre szépek. S persze eközben az is kiderül, miért jó embernek lenni, a földön élni - szeretni, vágyódni, gondoskodni valakiről, szilvásgombócot enni vagy épp csak az unokák miatt zsörtölődni...
A félig mese-félig musical szól mindenkinek: 9-99 éveseknek, határtalanul. Egy a fontos: a szellemeket csak az láthatja, akinek a szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyermekeké.

 

Forrás: Jászai Mari Színház, Oxygen Hírügynökség

 

süti beállítások módosítása