Add a hangod! - Rádiójátékban vehetnek részt a kolozsvári színházsátor látogatói

Augusztus 22-én kerül sor Kenéz Ferenc Odafenn pingált űrhajó című versének felolvasására a Kolozsvári Magyar Napokon, a színházsátor előtt. Az olvasáshoz bátor jelentkezőket várnak, akiknek a hangját meg is örökítik, az elhangzottakból ugyanis rádiójátékot készítenek. Az eseményt Györgyjakab Enikő vezeti.

 

A Kolozsvári Állami Magyar Színház felhívása:


„Halló, halló, ez itt a falurádió! Kedves falusfeleink, ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy vasárnap, templomozás után, mindazok, akik szeretnének felszállni az űrbe, gyülekezzenek a bolt előtt. Akik elszánták magukat erre a páratlan utazásra, gondolják végig az életüket, hogy tényleg el akarják-e hagyni ezt a földet” – hirdeti a kalotaszegi rádiós Kenéz Ferenc Odafenn pingált űrhajó című versében.

 

 

addahangod

 

 

A felhívás önnek is szól. Augusztus 22-én 14 órától a Farkas utcai színházsátor előtt egy rádiós fülkét láthatnak az arrajárók. Ebben zajlik majd a Györgyjakab Enikő által vezetett második felolvasószínházi esemény, Kenéz Ferenc Odafenn pingált űrhajó című szövegének bemutatása. Rendhagyó módon most színészeink átadják a mikrofont annak, akinek kedve van részt venni a játékban. A bátor jelentkezők hangját a helyszínen megörökítjük, és az eseményt követően a Kolozsvári Rádióval közösen rádiójátékot készítünk belőle.

 

A felolvasásra kerülő szöveg a Korunkban is megjelent és a szerző Vendéglétra (2012, Bookart Könyvkiadó, Csíkszereda) kötetében olvasható.

A jelentkezéseket augusztus 20-áig várjuk a katalin.deak@huntheater.ro e-mail címre.

 

 

süti beállítások módosítása