Új igazgatója lesz az Operettszínháznak

Hétfőn zárult a Budapesti Operettszínház igazgatói pályázatának beadási határideje. A nol.hu információi szerint a legesélyesebb pályázó Lőrinczy György, rajta kívül Bozsó József adott be pályázatot.

Az Operettszínház tulajdonosváltással került az Emberi Erőforrások Minisztériumához; az előző pályázatot még a fővárosnál minősítették eredménytelennek. Kerényi Miklós Gábor igazgatói mandátumát a váltásig, illetve egy sikeres pályázat lezárulásáig hosszabbították meg - emlékeztet a nol.hu.

 

operettszinhaz

 

Lőrinczy György a Pentaton Koncert- és Művészügynökség igazgatója és az Európai Művészeti Menedzserek Szövetsége elnökségi tagja a nol.hu kérdésére megerősítette, hogy beadta pályázatát az igazgatói posztra. Elmondta, hogy zeneigazgatónak Makláry Lászlót, művészeti vezetőnek Kerényi Miklós Gábort nevezte meg, aki nem pályázik a főigazgatói posztra. A színház jelenlegi menedzsmentje támogató nyilatkozatot csatolt a pályázatához.

 

Lőrinczy tizennégy éve működik együtt az Operettszínházzal, amelynek nemzetközi kapcsolatait, külföldi útjait szervezi - írja a nol.hu.

 

A portál arra is emlékeztet, hogy az időrend meglehetősen szoros: a szakmai bizottságnak szeptember 18-ig kell véleményt mondania, majd újabb harminc nap után a miniszternek döntenie kell. Lőrinczy György elmondta, hogy pályázatát a döntés után nyilvánosságra fogja hozni.

 

Forrás: nol.hu

 

 

süti beállítások módosítása