"Az eltervezett programjaink megvalósultak" - Vidnyánszky Attila válaszolt

A Nemzeti direktora a színház élén eltöltött első évadáról, Eperjes Károly távozásáról és kritikusi össztűzről is beszélt tartalmi partnerünk, a Fidelio interjújában.

A Fidelio cikkéből:

 

"Pozitívan ítélem meg az első évadot, hiszen az eltervezett programjaink megvalósultak, és azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé, döntően teljesítettük. Majdnem 84 százalékos a látogatottságunk, több mint kilencven vendégelőadást fogadtunk be, ami példa nélküli. Egy szűk évad alatt létrehoztunk egy olyan nemzetközi színházi találkozót, a MITEM-et, amilyen nagyon régen volt Magyarországon. Egyszerre működünk repertoár- és befogadó színházként, ami a nyitottságunkat bizonyítja. A vendégprodukciókat nehezebb megtölteni, de ha különválasztjuk a kettőt, akkor azt látni, hogy a saját produkciók látogatottsága 90 százalék fölött van, ahonnan persze még mindig van hová fejlődni. Nagyon fontos, hogy kialakuljon a közönségbázisunk, egy olyan aktív réteg, akik párbeszédet folytatnak velünk, akik számára érdekes egy-egy évad íve, nemcsak 'véletlenül' ülnek be egy-egy előadásra, hanem együtt gondolkodnak a társulattal. Mindez egy nagyon izgalmas, körülbelül három évad alatt megvalósítható folyamat" - mondta Vidnyánszky Attila.

 

A direktor szerint "nagy kritikusi össztűz" alatt áll, mert hangot ad annak, hogy a magyar kritika politizál, kettős mércét alkalmazva támad vagy emel föl alkotókat és produkciókat, ezért gyakran "büntetik" őt, és rajta keresztül a társulatokat és a színészeket.

 

Vidnyanszky

Fotó: Rózsa Erika/Fidelio

 

Eperjes Károly távozásával kapcsolatban Vidnyánszky úgy fogalmazott, a döntés nem lepte meg, egy folyamat végére került pont. "Volt néhány kérdés, amiben nem értettünk egyet, megnevezett darabokat a sok-sok előadás közül, amelyekkel kapcsolatban elvi kifogásai voltak. Tiszteletreméltó, hogy meghozta ezt a döntést. A színház vezetője határozza meg az irányokat, ehhez szükség van döntésekre, amelyekért egyvalaki viseli a felelősséget, még ha egy komoly csapat működik is a háttérben, akik nagyban befolyásolják a döntéseimet. Ha őt ez ilyen mértékben érintette, zavarta, akkor azt hiszem, így az egészségesebb" - tette hozzá az igazgató.

 

Vidnyánszky Attila kitért a színházi képzésre is. Véleménye szerint nagyon sok színésziskola működik, amelyekben kérdéses a képzés minősége, és ahol rossz a képzés, ott a fiatalok be vannak csapva, mert elhitetik velük, hogy lehet belőlük valaki ezen a pályán. "Hiányzik egy negyven év alatti átütő rendezőgeneráció. Miért? Úgy gondolom, ez olyan kérdés, amely kapcsán a budapesti egyetemnek tennie kéne valamit, hiszen tulajdonképpen ez az egyetlen hely az országban, ahol rendezőket képeznek. Nincs menedzserképzés sem, ezért nincsenek fiatal vezetők, akik vállalnák kőszínházak irányítását, és meg is újítanák azokat. Vagy miért van az, hogy egy budapesti színészhallgató számára a legeslegutolsó lehetőségként jön szóba, hogy vidékre menjen, és inkább marad állás nélkül, alkalmi munkákkal lébecolva a fővárosban? Valaha az első éveket kötelezően vidéken kellett tölteni. Ma nyilván nem szabad erre kötelezni senkit, de lehetne úgy orientálni a diákokat, hogy ne büntetésként éljék meg a vidéki elhelyezkedést" - hangsúlyozta.

 

A Nemzeti direktora elárulta, az idei MITEM-en Franciaország lesz a kiemelt vendég, ők négy produkcióval érkeznek. Még alakulóban van a program, de megint jönnek orosz társulatok is, vendég lesz a Piccolo Teatro Olaszországból, valamint jönnek társulatok Romániából és Szerbiából, várják a Burgtheatert és a pozsonyiakat is.

 

A POSZT-tal kapcsolatban elmondta, nagyon fontosnak, feltétlenül szükségesnek tartja a fesztivált, de meg kellene újulnia. Elkezdődtek az egyeztetések a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság és a POSZT képviselői között, de átütő, valóban kreatív javaslatok, megoldások eddig még nem születtek.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása