Magyar bohócdoktorról szóló film nyert Opuzenben

A Dr. Lala című című film nyerte el a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a hétvégén zárult horvátországi 4. Opuzen Film Festivalon. Balogh László bohócdoktor történetét 453 benevezett alkotás közül választották a legjobbnak. 

 drlala

 

Balogh Lászlót, vagyis Dr. Lalát egy harminc évvel ezelőtti műsornak, a Cigánykeréknek köszönhetően ismerhette meg az ország, azóta bohócdoktorként rendszeresen járja a kórházakat, hogy felvidítsa a sokszor gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekeket. A másfél éven keresztül készült dokumentumfilmben Dr. Lalát, alapítványa fenntartásáért folytatott küzdelmét és hivatásának történetét ismerheti meg a közönség.

 

A dokumentumfilm Halász Glória második egész estés munkája, a Váci Börtön színházának tagjairól készült, Vasfüggöny című filmjét 2011-ben mutatták be. 

 

A Dr. Lala operatőre Várnai Péter, vágója Márton Dániel, zeneszerzője David Javori, a Művészetek Palotájában bemutatott, Mi Padre című koncert és lemez alkotója.

 

A filmet elsőként várhatóan a Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, majd a Magyar Televízióban láthatják az érdeklődők. Némi ízelítőt itt találnak belőle.

 

Forrás: MTI, Népszava, Színház.hu

 

 

süti beállítások módosítása