A Mamma Mia!-ból dalolnak - Utcabál a Lánchíd utca átadásánál

Utcabállal, koncertekkel és családi programokkal ünnepli a felújított Lánchíd utcát pénteken a Budavári Önkormányzat.

A Várkert Bazár előtt délután kezdődő programon egyebek mellett lesz gasztroutca és Magyar Ízek Vására, a Mesemúzeum Csukás István hőseit, Picúrt és Pom Pomot, Gombóc Artúrt és Festéktüsszentő Hapci Benőt hozza el a helyszínre, Gubás Gabi zenekarával pedig Puff Ancsiról énekel. A programsorozat keretében tartják az Ybl-bicentenárium alkalmából gyerekeknek meghirdetett rajz- és fotópályázat ünnepélyes eredményhirdetését is - közölte az önkormányzat kedden.

 

mamma

Muri Enikő és Molnár László a Mamma mia! próbáján


A délután folyamán fellépnek a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola tanítványai is, akik a Bogármesétől a street dance-ig című produkciót mutatják be a közönségnek, majd a budapesti premier előtt részleteket láthatnak az érdeklődők a Mamma Mia! című musicalből, a Madách Színház társulatának előadásában. Az ünnepséget este az R-GO zenekar koncertje zárja.


A beruházás keretében a Lánchíd utcában, az Ybl Miklós téren, az Apród utcában és a Szarvas téren a korábbi töredezett, kátyúkkal teli útpálya és járda helyett díszburkolat épült, korszerűsítették a közvilágítást, kerékpársávokat alakítottak ki, valamint megújították és növelték a zöldfelületeket is. 


A vízvezeték kiváltásának költségeivel együtt nettó 1,66 milliárd forintos beruházás nagyságát mutatja, hogy a kivitelezőnek 19 900 négyzetméternyi aszfalt utat és járdát, valamint 3 530 folyóméternyi járdaszegélyt kellett elbontania és újjáépítenie. A Várkert Bazár előtt elkészült az új kikötő is, amely a kishajóforgalmat bonyolítja majd. A Lánchíd utca avatása után a terület szeptember közepéig még a gyalogosoké marad, az utcát csak szeptember 15-én nyitják meg a gépkocsiforgalom előtt.


Pénteken 15 órától az önkormányzat ingyenes hajójáratot biztosít a Petőfi térről a Várkert Bazár új kikötőjéig.

 

süti beállítások módosítása