Ismét beavató színházi bérletet indít a Duda Éva Társulat

A tavalyi nagysikerű sorozat után a program folytatódik! 

Duda Eva Tarsulat

 

 

A beavató bérletről

 

Tavaly indult útjára a Duda Éva Társulat Beavató Színházi Bérlete, melynek keretében a diákok három különböző műfajú előadást nézhettek meg, egy színház, egy tánc és egy „kísérleti” alkotást, melyeket drámapedagógiai foglalkozások kísértek. Szakmai partnerük a Szabad Kurzus Alapítvány volt.

 

A tavalyi nagysikerű sorozat után, melyről videó interjú is készült https://www.youtube.com/watch?v=SUevdbGpNFE, a program folytatódik! 

 

Idén a Budapest Bábszínház többszörös díjnyertes Semmi című előadása is látható, a Slam Poetry Budapest képviselői egy rendhagyó est keretében alkotnak közösen a diákokkal, a Duda Éva Társulat pedig egy családi krimivel, az Afterrel készül.

 

A diákok a program keretében az adott műfaj egy-egy jeles képviselőjét is megismerhetik, személyesen találkoznak az alkotókkal és előadókkal, ezáltal közelebb kerül hozzájuk a színház világa. Az előadásokat saját élethelyzeteik, problémáik, az őket foglalkoztató kérdéseken keresztül dolgozzák fel. 

 

 

A következő állomásokról

 

1. állomás: 2014. október 3. 20:00 Duda Éva Társulat – AFTER (tánc) – Mu Színház

 

Az AFTER című előadás az alkotók törekvése szerint a családon belüli összetartozás erejét, az egyéniség sajátosságait, az egymásra utaltságot és a családi kötelékek pozitív és negatív hatásait vizsgálja.

Maga a fogalom, a család, mint a társadalom alapvetőpillére, mint a „normális” életforma, egyre több értéket és teret veszít a társadalomban. Ennek sok oka van: az egyre jobban előtérbe tolakodó egyéni érdekek, az önzésre ösztökélő média, a változó munkavállalási körülmények, stb. Itt persze még sok okot sorolhatnánk fel, de egy tanulság egész nyilvánvaló: a pár egymáshoz való viszonya és a család érdeke eltávolodtak egymástól.

 

 

 

2. állomás: 2014. november 18. 18:00 Budapest Bábszínház – SEMMI (bábszínház) – Budapest Bábszínház

 

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá” – mondja a nyolcadikos Pierre Anthon, majd kisétál az osztályteremből, felül egy szilvafára, hogy onnan kiáltsa világgá az élet hiábavalóságát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki az ellenkezőjét, ezért tárgyakat kezdenek gyűjteni, „fontos dolgokat”, amelyekért érdemes élni. Egy bicikli, amelyre évekig spórolt a tulajdonosa, egy napló, egy lány hosszú haja… A játéknak induló bizonyítás azonban hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Mindenki sebezhető lesz, mindenkitől elveszik, ami a legfontosabb neki, miközben a „Fontos Dolgok Halma” egyre nő, és lassan mindent bekebelez.

 

 

3. állomás: 2014. december 10. 18:00 Slam Poetry Budapest – Závada Péter, Simon Márton, Németh Péter ’Zeek’ – Jurányi Inkubátorház

 

A programsorozat utolsó foglalkozása - rendhagyóan a másik kettőhöz képest - nem egy adott előadás, hanem a Slam Poetry hazai képviselőinek részvétele köré épül. A program központi pillérét a közös alkotás jelentené. A diákok feladata a slammerektől kapott szövegek lefordítása a film nyelvére: a szövegek alapján kell snitteket írjanak és szereposztást csináljanak, a fő cél pedig az így létrejött, saját kisfilmjük jeleneteinek eljátszása.

A Slam Poetry igen népszerű a fiatalok körében, meghatározó szerepet tölt be a verskultúra, valamint a kortárs magyar irodalom népszerűsítésében (sok slammer – többek közt Závada Péter és Simon Márton is – aktív résztvevője a hazai irodalmi életnek), emellett nem elhanyagolható a műfaj szerepe a közéleti kérdések iránti érzékenyítésben sem.

Résztvevők: Németh Péter ’Zeek’, Simon Márton, Závada Péter

 

 

Drámapedagógus: Gyevi Bíró Eszter

Felépítés:

- Előfoglalkozás – osztályteremben (kivétel Slam Poetry) – 90 perc

- Előadás megtekintése – színházban, az előadás játszóhelyén

- Utófoglalkozás – osztályteremben (kivétel Slam Poetry) – 90 perc

Részt vesz a foglalkozáson az előadás több színésze és a rendező vagy

koreográfus.

 

Várják középiskolás osztályok (min. 30 fős csoportok) jelentkezését a programra!

Program ára: 3 előadás+foglalkozások összesen: 4000Ft/fő

Korosztály: 15-18 éves korig

 

Jelentkezés: Czveiber Barbara (Tel.:06-30-247-0040, e- mail:barbara@evaduda.net)

Jelentkezni csak a teljes programra lehet!

 

 

 

süti beállítások módosítása