Szeptember közepén jön a III. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál

Szeptember 17. és 21. között harmadik alkalommal rendezi meg az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált a Gárdonyi Géza Színház. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezésnek a színház életében is nagy a jelentősége – mondta Blaskó Balázs színházigazgató szerdán Egerben sajtótájékoztatón.

Topolánszky Tamás, a színház tánctagozatának vezetője hangsúlyozta: a kilenc előadásból álló sorozat a felnőttek mellett a fiatalokat is megszólítja, ugyanakkor a Pozsonyi Ifjú Szívek fellépésével idén már nemzetközivé válik a fesztivál.


Habis László egri polgármester arról beszélt, hogy egy „jól működő színház jó kezdeményezéséről” van szó. Szavai szerint fontos, hogy egy iskolavárosban a fiataloknak is szóljanak a produkciók.

 

horda

KET: Horda (cedt.hu)


Az előadások sorát a Közép-Európa Táncszínház Horda című produkciója nyitja meg szeptember 17-én. Másnap a Miskolci Balett 4 kívánság, illetve a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház Verslábak című előadását láthatja a közönség.


Szeptember 19-én a Tünet Együttes Priznic és a PR-Evolution Dance Company Magdaléna című produkciója, valamint a házigazda GG Tánc Eger és az Ethnofil zenekar közös műsora szerepel a kínálatban. A következő napon Bozsik Yvette Társulata előbb a Csillagokkal táncoló kojot című gyermekelőadását, majd a Tavaszi áldozat című produkcióját mutatja be.


A fesztivál zárónapján a Gobe Dance "metrikus sasszéja", a Ne hisztizz! és a Pozsonyi Ifjú Szívek Hontalanítás című előadása lesz látható.


Az MTI kérdésére a színház vezetői elmondták: az előző évek tapasztalatai alapján mintegy ezer látogatóra számítanak az idei fesztiválon.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása