Bocsárdi László marad a sepsiszentgyörgyi színház élén

A Jászai Mari-díjas rendező vezeti a következő négy évben is a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat, miután az önkormányzat által meghirdetett versenyvizsgán elfogadták pályázatát - adta hírül csütörtökön a Háromszék című napilap.

A sepsiszentgyörgyi újság Sztakics Éva alpolgármestert idézte, aki elmondta: tudják, hogy Bocsárdi László mire képes, nincs akadálya annak, hogy a következő négy évben is ő irányítsa a Tamási Áron Színházat.

 

bocsardi

 

A régi-új igazgató a fiatal rendezőket szeretné helyzetbe hozni, az eddiginél is erőteljesebben nyitna a fiatalok felé - derült ki a pályázatából. Az önkormányzat által felállított szakmai elbíráló bizottságban az alpolgármesteren kívül Gáspárik Attila, a Maros­vásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója és Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója kapott helyet. Bocsárdi az igazgatói tisztségre egyedül jelentkezett, kihívója nem volt.


A sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a színház fenntartójaként a következő négy évben évente 3,4 millió lejjel (241 millió forint) támogatja a kulturális intézményt.


Bocsárdi László 1995 óta főrendezője és művészeti vezetője a sepsiszentgyörgyi színháznak, 2005 óta tölti be az igazgatói tisztséget.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása