A Tháliában látható Zsótér Sándor kecskeméti O'Neill-rendezése

Eugene O'Neill Hosszú út az éjszakába című darabja Zsótér Sándor rendezésében látható szombaton a Thália Színházban; a kecskeméti Katona József Színház vendégjátékát a Vidéki Színházak Fesztiválján tűzik műsorra.

A színház Arizona Stúdiójában látható előadásról Zsótér Sándor az MTI-nek elmondta: örül annak, hogy a budapesti közönségnek is eljátszhatják az előadást. Kiemelte: jó lenne, ha a vidéki színházak rendszeresen bemutatkozhatnának a fővárosban, lenne budapesti játszóhelyük. Mint mondta, az előadást a Thália Színházbeli vendégjáték mellett Budaörsön is láthatja a közönség szeptember 30-án.
    

A februárban bemutatott előadás Zsótér Sándor első O'Neill-rendezése. Arról szólva, hogy miért volt fontos számára ez a munka, elmondta: a szöveghez is kötődik, hiszen a darabot Ambrus Máriával közösen fordították újra, mindenkinek sok munkája van az előadásban, amelyet a nézők is szeretnek. 
    

zsoter

Fotó: Trokán Nóra

 

A darab szerepei nagy szakmai feladatot jelentenek a színészeknek, jó lenne, ha minél többször játszhatnák az előadást - mondta.
    

A szereplőválasztásról megjegyezte: ezekkel a színészekkel szeretett volna együtt dolgozni. Mary, az anya szerepéről, amelyet a fiatal Trokán Nóra alakít, elmondta: nem a kora, az élettapasztalata felől, hanem az egyenessége, az őszintesége felől tekintett a szerepre. Az édesanya, Mary morfinista, úgy beszél, mint egy diáklány. A rendező azt mondta, hogy olvasatukban a szerep kulcsa az, hogy Mary megmaradt fiatal lánynak, és abban a világban, az emlékeiben él.
    

hosszu ut kecso

Kép az előadásból: Porogi Ádám, Trokán Nóra

 

O’Neill egyik legismertebb és legszemélyesebb drámájában egy átlagos amerikai família egy napját követhetjük végig, amelyről hamar kiderül, hogy egyben a család alkonyát jelenti. A családi reggeli még idilli, ám a viták vádaskodásokba, a veszekedések vad háborúba torkollnak.


O’Neill végakarata az volt, hogy halála után 25 évig ne mutassák be a Hosszú út az éjszakába című drámáját, amely a világirodalom egyik legerősebben önéletrajzi ihletésű műve. A szereplők a szerző családjának hű másai, a bukott színész apával, az iszákos testvérrel és a morfinista anyával.
    

A kecskeméti előadásban Trokán Nórát, Kőszegi Ákost, Orth Pétert, Porogi Ádámot és Kertész Katát láthatja a közönség. A produkció dramaturgja Ungár Júlia, a zeneszerző Tallér Zsófia, a díszletet Ambrus Mária, a jelmezt Benedek Mari tervezte.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása