Színházat vegyenek! - Színházmarketing konferenciát rendeznek Győrött

Szeptember 8-án rendezik meg a Győri Nemzeti Színházban az I. színházmarketing konferenciát.

 

A szervezők beharangozója:

 

Kell-e a színháznak marketing? Milyen a jó plakát? Hol, és hogyan hirdessünk? Mivel adható el egy előadás? Mi a fontosabb, a minőség, vagy a csomagolás? Mit kell jobban eladni, a színészeket, a színházat, vagy az adott előadást? Mire jön a néző: színésznevekre, előadáscímre, esetleg a színház imázsára?

 

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ szeptember 8-án a Győri Nemzeti Színházban. A Színházat vegyenek! címet viselő programot a Színészünnep rendezvénysorozat szakmai kísérőprogramjaként valósítják meg, neves színházigazgatók, rendezők, színészek, támogatók és természetesen színházi háttérmunkások közreműködésével. Előadások és kerekasztal beszélgetések során a fenti kérdésekre keresnek választ, emellett pedig tapasztalatot cserélnek a résztvevők.

 

A konferencia célja, hogy a magyar színházak marketingszakemberei közös munkába fogjanak, és olyan szakmai párbeszédet kezdeményezzenek, melynek során összehasonlíthatják a színházak marketingstratégiáit, esetlegesen külföldi példákat emelnek be, elemeznek, egy szóval szakmai konzultációt tartanak a színházi munka hatékonysága érdekében.

 

szinhaz

 

A szeptember 8-án 10.00-16.00 óráig tartó marketingkonferencia programja:

 

Megnyitó:
Forgács Péter, igazgató, Győri Nemzeti Színház
Csizmadia Tibor, elnök, Magyar Színházi Társaság
Vasvári Csaba, alelnök, Magyar Teátrumi Társaság

 

Előadások:
dr. Turkovics Monika, marketing és kommunikációs igazgató, Magyar Állami Operaház
Mattyasovszky Bence, adminisztrációs igazgató, Katona József Színház
Herczeg András, produkciós igazgató, Vígszínház
Herczeg Tamás, igazgató, Szegedi Szabadtéri Játékok: Színházmarketing, elvek és gyakorlat
Fekete Péter, igazgató, Jókai Színház
Oláh Zsolt, projekt menedzser, Maladype Színház

Kerekasztal beszélgetések Andor Éva vezetésével, kb. 13.30-tól

Marketing a színházigazgató szemével
Fekete Péter, Békéscsabai Jókai Színház
Forgács Péter, Győri Nemzeti Színház
Németh Kristóf, Játékszín

Marketing a gazdasági igazgató szemével
Wettstein Tibor, gazdasági igazgató, Madách Színház
Markó Angéla, ügyvezető igazgató, Győri Nemzeti Színház
Kellerné Egresi Zsuzsa, marketingigazgató, Veszprémi Petőfi Színház

Marketing a színész szemével
Szente Vajk
Csányi Sándor
Schell Judit

 

A konferencia közben kiállítások láthatóak „Nyílt nap a színházban” és „Merchandising termékek a színházban” címmel.

 

A konferencia támogatója az NKA, a Magyar Teátrumi Társaság, a Magyar Színházi Társaság és a Győri Nemzeti Színház. A konferencia médiatámogatója a szinhaz.hu és a Pesti Műsor.

 

süti beállítások módosítása