Bercsényi Péter is rendez a Vaskakas Bábszínházban

A hagyományok szerint a 2014/15-ös évad bérletes kínálatában négy új előadással várja az óvodai és iskolai csoportokat a Vaskakas Bábszínház.

A bérletes bemutatókon kívül a La Fonaine mesék című előadással készülnek az adventi időszakban, melyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábrendező szakos hallgatói állítanak színpadra.

 

Az egészen picikről sem feledkeznek meg, hiszen ebben az évadban három új Aprók Színháza előadást tervez: Ujvári Janka Jászai Mari-díjas művészeti vezető rendezésében az Irgum-burgum lesz látható elsőként október 4-én. Tengely Gábor Blattner Géza-díjas főrendező rendezésében a bababa; Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas igazgató rendezésében a Tütü-tutu autó című produkcióval fogadják a kicsiket.

 

Vitányi-Juhász István, aki Kaposvári Egyetemen végzett színművészként és aki az egri Harlekin Bábszínházból érkezik a társulatba; a Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története című előadásban tavaly megismert Kocsis Anna és Bora Levente pedig állandó tagként lesz látható.

 

vas

 

 

A bérletes előadásokról:

 

Lázár Ervin: Hapcikirály (2014. októbertől)

Rendező: Fige Attila

Él valahol, ki tudja hol, egy nagy király. Mit nagy, a legnagyobb! Nem fél ám az semmitől, sem sárkánytól, sem cápától, sem a saját árnyékától. Egy dologtól retteg csupán, az orrfacsaró náthától, a kirobbanó tüsszentéstől!

Ezért hívták tán Hapcinak...

Lázár Ervin meséjéből arra is fény derül, hogy szereti meg e legeslegnagyobb király a tüsszentést.

 

A székely menyecske meg az ördög - magyar népmese (2015. januártól)

Fabók Mariann előadása

Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár. A mese fonalát ördög-szállta királykisasszonyok, ördögtől kapott ördögűző képesség, igaz mátkaság, lakodalom s haj, még mik nem ékesítik! S hogy miként kacsint vissza a történetbe vad menyecskénk, azt megláthassák, csak kerekítsék szemüket, s élesítsék pupillanyílásukat!

 

P.P. Bazsov: A Rézhegyek királynője (2015. februártól)

Rendező: Bercsényi Péter

Aztán Sztyepan és Nasztya történetét hallotta-e már valaki? Úgy, ahogy Petyka bácsi meséli? Nem? A Rézhegyek lábánál esett ez a furcsa eset, már amennyiben furcsának találja valaki, hogy a hegy gyomrának kincsei énekeltek, mikor az éj leszállt és a Rézhegyek csodálatos királynője még az emberek között járt. És bizony törődött is velük. Főként a szerelmesekkel, akik oly gyámoltalanok tudnak lenni, pláne, ha még az ég is egymásnak szánta őket. De hogy jön ez Sztyepanhoz és Nasztyához? Na, azt csak Petyka bácsi tudja. És ez a mese.   

 

Petőfi Sándor: János vitéz (2015. áprilistól)

Rendező: Somogyi Tamás

Meddig mennénk el valakiért, akit szeretünk? A következő sarokig, esetleg egy másik országba, vagy talán a világ végéig is? Petőfi klasszikus műve egy fiúról szól, aki megpróbál boldogulni a világban, sokszor reménytelen és elkeseredett küzdelmet folytatva az emberekkel, a természettel, és az idővel, hogy végül akkor találja meg az igazi boldogságot, amikor már lemondott róla.)

 

 

süti beállítások módosítása