Kerényi Imre is rendez az Újszínházban - Esztergályos Cecília tag lett

7 bemutatót, 4 nagyszínpadi és három stúdiószínpadi premiert tervez az idei évadban az Újszínház, amely 2015 májusában megrendezi a II. Keresztény Színházi Fesztivált.

Dörner György igazgató a színház szerdai évadnyitó sajtótájékoztatóján elmondta: a Színházak éjszakáján, szeptember 20-án mutatják be Pozsgai Zsolt Meztelen éj... Mozart című darabját a Bubik István Stúdiószínpadon. Az előadás főszerepeit Kökényessy Ági és Almási Sándor játssza, Gaál Ildikó rendezésében.


Az igazgató a műsortervet ismertetve elmondta: ebben az évadban a korábbiaknál kevesebb bemutatót tartanak, mert a repertoárt már feltöltötték. A nagyszínpadon október 17-én mutatják be Tamási Áron Énekes madár című darabját, Magyar Attila rendezésében. Hozzátette: az előadásban a harsány székely humor jelenik meg. A stúdiószínpadon november 28-án Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét láthatja a közönség, Gaál Ildikó rendezésében.


December 12-én láthatja először a közönség Topolcsányi Laura A toll című vígjátékát. Kökényessy Ági, akinek ez lesz második nagyszínpadi rendezése, elmondta: a színház belső életéről, a színészek helyzetéről szóló vígjáték, az első kortárs bulvár. A nyolcszereplős darabban, amely egy vidékiszínházról szól, igaz történetek is elhangoznak, kulisszatitkokat tudhat meg a néző. Kiemelte: olyan előadásra törekednek, amely elgondolkoztatja a nézőt. "Az egész darab az igazmondásra való igényességet példázza" - fogalmazott.

 

ujszinhaz


Wass Albert A funtineli boszorkány című művét is műsorra tűzi a színház: az elődadást Kerényi Imre rendezésében február 6-án a nagyszínpadon láthatja először a közönség. Dörner György kiemelte: aki olvasta a regényt, tudja, hogy alapmű, aki pedig nem, az remélhetőleg az előadás nyomán el fogja olvasni a három kötetet.


Az igazgató elmondta: március 27-én a stúdiószínpadon mutatják be Albert Péter HangEmberek – avagy a magyar szinkron tündöklése és... című darabját, amely a 1980-as évek elejétől napjainkig mutatja be a szinkronstúdiók világát, és a színészek életén keresztül a társadalomban történő változásokat. Az előadást Kautzky Armand rendezi.


Az évad utolsó premierje Kocsis István Az áldozat (Szt. Margit legendája) című drámája lesz, amelyet terveik szerint Nagy Viktor állít színpadra. A drámát májusban a II. Keresztény Színházi Fesztivál nyitódarabjaként mutatják be a nagyszínpadon.

 

 Az előző évadról szólva Dörner György a Keresztény Színházi Fesztivál sikerét emelte ki, mint mondta, nagyon jó volt a színház együttműködése a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplommal. Hozzátette: reményeik szerint minden évben megrendezik a különleges eseményt, amelynek szervezését már el is kezdték. Kiemelte: a színházi fesztivál zenei részét tovább erősítik. Hozzáfűzte: a nyíregyházi Cantemus Kórus a 2015-ös rendezvényen is fel fog lépni.


Az igazgató elmondta: az Újszínház leszerződtette Bordán Irént és Esztergályos Cecíliát, emellett Koncz Gábor - aki már indulásuktól kötődött a színházhoz - szintén a társulat tagja lett. Kitért arra, hogy folytatódik a színházban Takaró Mihály író, irodalomtörténész beszélgetés-sorozata a stúdiószínpadon, amelyet nyáron felújítottak. A nézőteret 100 személyessé bővítették és az előteret is felújították - mondta.


Az igazgató beszélt arról, hogy a színház múlt évadban elhunyt színművészéről, Helyey Lászlóról ifjúsági bérletet neveztek el, és megalapították a Tintásüveg-díjat, amelyet minden évben a színházlegjobb női és férfi színészének ítélnek oda a közönség szavazatai alapján. Elmondta: az idei díjazott Koncz Andrea és Helyey László színművész.

 

süti beállítások módosítása