Léner Péter: Sztankay egy szeretnivaló ember volt

"A Pistát szeretni lehetett, szerették a színészek és a szerette a közönség, egy szeretnivaló ember volt" - mondta Sztankay Istvánról Léner Péter, a József Attila Színház volt igazgatója az MTI-nek adott interjújában.

A rendező elmondta: 12 éves koruk óta ismerték egymást a nemzet színésze címmel is kitüntetett Sztankay Istvánnal, barátságuk egész pályafutásukat végigkísérte.
    

lener

Léner Péter. A kép forrása: Revizor

 

Felidézte, hogy 1961-ben, a főiskola elvégzése után mindketten a Miskolci Nemzeti Színházba szerződtek. "Itt nagyon jó volt nekünk, nagyon pártfogoltak minket" - mondta.
    

Ebből az időszakból a rendező Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című darabját emelte ki, amely címszerepében Sztankaynak kiemelkedő sikere volt. A rendező úgy vélte, elsősorban ennek a sikernek volt köszönhető, hogy korosztályukból elsőként ő kapott Jászai-díjat.
    

sztankay

Fotó: Beliczay László / MTI

 

Ugyanitt játszotta a Szent Johannában a dauphin szerepét, amely azért számított pályája során mérföldkőnek, mert Görbe János, Némethy Ferenc és Gáti György mellett együtt dolgozhatott Darvas Ivánnal is, aki Warwick gróf karakterét formálta meg. "Nagyon szerettük Darvast, akinek Pista karrierje elindulásában nagy szerepe volt, hiszen - minden ennek ellentmondó információval szemben - a színészek egymástól tanulnak a legtöbbet, és Darvas nagyon szerette Sztankayt" - fogalmazott Léner Péter.
    

A miskolci éveket követően együtt szerződtek a Nemzeti Színházba is, ahol Sztankay egyebek mellett a Czillei és a Hunyadiakban játszotta Hunyadi Mátyás szerepét, valamint a Rómeó és Júliát Törőcsik Marival, akivel a Varsói melódiában is nagy sikert arattak.
    

Miután Sztankay a Madách Színházba került számos nagy sikerű darabban játszott, legfőbb szerepei között Sütő András Csillag a máglyán című darabját emelte ki Léner Péter. "Legendás szerep, legendás előadás volt" - hangsúlyozta, majd hozzátette: a Varsói melódiához hasonlóan kétszemélyes, a "műsorról levehetetlen" sikerű előadás volt még a Jövőre veled ugyanitt is, amelyben Schütz Ilával alakítottak felejthetetlen kettőst.
    

csillag

Sztankay István Kálvin János szerepében

a Csillag a máglyán c. előadásban

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

 

Miután Léner Péter a József Attila Színház igazgatója lett, először A waterlooi csatába hívta el vendégnek Sztankayt, ezt követően 20 évet dolgoztak együtt.
    

Léner úgy vélte, Sztankay István karrierje egyik legkiemelkedőbb alakítását itt formálta meg a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc-darabban, amelyben Bodrogi Gyulával szenzációs kettőst alkottak. "Nagyon értették ezt a műfajt, nagyon értették egymást és borzasztó hitelesen, eleganciával, különleges humorral játszották el. Pontosan tudták, milyen humor kell Molnár Ferenchez, egyszerűen fantasztikusak voltak" - idézte fel.
    

bodrogi sztankay

Bodrogi Gyula és Sztankay István a Játék a kastélyban c. előadásban

 

Megemlítette, hogy a másik darab, amelyben szintén nagyon élvezetes volt ezzel a párossal dolgozni, Horváth Péter Kilencen mint a gonoszok című műve volt.
    

"Pistának gyönyörű hangja volt, rettenetesen jól beszélt. Ő a színpadon bármit bohóckodott, vagy bármilyen komoly volt is, volt valamilyen titok benne, ami őt nagyon egyedivé, megkülönböztethetővé és érdekessé tette" - emlékezett barátjára Léner.
    

"Tegnap délelőtt bementem hozzá a kórházba, és leültem mellé. Kettesben voltunk a szobában és megkérdeztem tőle, hogy mit üzen a Bodroginak. Azt mondta: ölelem" - idézte fel a József Attila Színház volt  igazgatója.
    

Sztankay Istvánt 78 éves korában, hosszú betegség után, családja körében érte a halál pénteken.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása