Jótékonysági előadást rendeznek Budaörsön Páll Mónika gyógyulásáért

A Budaörsi Latinovits Színház szeptember 24-én 19 órakor jótékonysági előadást tart a 100 év Orfeum című produkcióból Páll Mónika, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színművész hallgatójának megsegítésére.

Az előadás díjtalan, a helyszínen adományozásra nyílik lehetőség.

 

A Kaposvári Egyetem 28 éves színész hallgatója augusztus végén nyílt levélben kért segítséget súlyos betegségének kezelési költségeihez.

 

pall monika

 

Ajánló a produkció elé:

 

Munka után, estefelé...
A hajdani orfeumok emlékezetes világát az egykori kávéházak hangulatával ötvözve idézi meg a Budaörsi Latinovits Színház. A színpadon hat színész és egy zenekar - semmi sem szab határt fantáziánk, emlékeink szárnyalásának. Darvas Ferenc, e világ egyik leghivatottabb szakértője válogatásában olyan dalok csendülnek fel például, mint a Gyere, te nímand, a Fizetek főúr, a Valaki kell nekem is, vagy, hogy Az ész a fontos, nem a haj...

 

1908-tól 1933-ig az Erzsébet körúti Royal Orfeum volt a főváros legszínvonalasabb mulatóhelye. Olyan hely, ahol az irodalmi és a színházi élet nagyjai, de politikusok, üzletemberek is megfordultak. Ahol sikk volt mulatni, ahol szerelmek születtek, vagy akár komoly üzletek köttettek. A főrendező Herczeg Jenő, a karmester Márkus Alfréd, a díszlettervező évtizedekig Vogel Eric volt. Utóbb átépítették, Royal Színház, Royal Varietészínház, Revüszínház és más egyéb neveken működött, a háború után pl. Royal Revü Varieté, sőt Fővárosi Víg Színház elnevezéssel is. Működése alatt remek kabarészerzőknek, zeneszerzőknek adott állandó fórumot, fellépett mások mellett Josephine Baker, Szőke Szakáll és Nagy Endre is. Az épületet 1955-ben lebontották.

 

100 év Orfeum - jótékonysági előadás

Szeptember 24. 19 óra

Budaörsi Latinovits Színház

 

süti beállítások módosítása